2024. április 19., péntek

A Fidesz képviselői elhagyják a Néppárt-frakciót

Az EPP elindította a kizárási eljárást a magyar kormánypárt ellen

A Fidesz 12 európai parlamenti (EP) képviselője kilép az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, azt követően, hogy az EPP frakció olyan alapszabály-módosítást fogadott el, amely a koronavírus világjárvány közepette korlátozná a demokratikusan választott EP-képviselők jogait – közölte tegnap a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.

Az EPP parlamenti csoportja szerdán megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet. A 148 támogató, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadott alapszabály lehetővé teszi egész delegációk kizárását és tagságuk felfüggesztését kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén. Korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő. A módosított működési szabályzat szerint egy tag vagy egy teljes képviselőcsoport jogainak ideiglenes, meghatározott idejű felfüggesztésének elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges.

A szöveg szerint az Európai Néppártban felfüggesztett pártok tagságát automatikusan szavazásra kell bocsátani az EP-csoportban is. Ebben a kivételes esetben az egyszerű többség is elegendő a felfüggesztéshez. Mind a kizárást, mind pedig a tagság ideiglenes felfüggesztését a frakció elnöksége, vagy a frakció tagságának 15 százalékát adó képviselők kezdeményezhetnék, feltéve, hogy utóbbiak legalább négy nemzeti delegációból származnak – szerepel a szövegben.
Az EPP EP-frakció elnöksége január közepén hozott létre öttagú munkacsoportot annak megvizsgálására, miként lehetséges a frakció működési szabályzatának módosítása. A munkacsoport öt tagja között Othmar Karas, Esther de Lange, Paulo Rangel, Jan Olbrycht és Esteban Gonzalez Pons foglalt helyet. Javaslatukban könnyen fölfedezhető az alig rejtett szándék, amely a Fidesz EPP-ből történő kizárásához, illetve megregulázásához próbált eszközt gyártani az új szabályzattal. Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyúttal a Fidesz elnöke is, Manfred Webernek, az EPP frakcióvezetőjének írt vasárnapi levelében ezt fel is rótta. A miniszterelnök a szerdai döntéstől tette függővé a Fidesz maradását az Európai Néppártban.

KISZORÍTÓSDI PANDÉMIA IDEJÉN
Az ígérethez híven ez meg is történt, a szavazás után a Fidesz európai parlamenti képviselői bejelentették kilépésüket az EPP képviselőcsoportjából. Gál Kinga, a Fidesz–KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP EP-delegáció vezetője közleményükben azt írták, sajnálatos és politikailag elfogadhatatlan, hogy egy naponta több ezer európai polgár életét követelő járvány idején, ami soha nem látott nyomás alá helyezi polgárainkat és gazdaságainkat, az EPP frakció kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait. Hozzátették, hogy jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat.
Álláspontjuk szerint, minden körülmények között, maradéktalanul tiszteletben kell tartani az európai választásokon a Fideszt támogató csaknem 2 millió magyar polgár demokratikus döntését, és a megválasztott képviselőik jogai semmilyen módon nem korlátozhatók vagy megvonhatók. Meggyőződésük szerint a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetése antidemokratikus és méltatlan az Európai Néppárthoz.
A későbbiek során több fideszes EP-képviselő is nyilatkozott, illetve közleményt adott ki az ügyben.
„A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az EPP frakciójának nagy többsége a koronavírus-járvány közepette is kiszorítósdival foglalkozik, ezért a párt tizenkét EP-képviselője szerdán kilépett a képviselőcsoportból és függetlenként folytatja munkáját" – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán a közmédiának. Hozzátette: meg fogják találni a leghatékonyabb politikai együttműködéseket annak érdekében, hogy a magyar nemzeti érdekeket eredményesen tudják képviselni ez európai döntéshozatalban.
„Az Európai Néppárt  balra tolódik, folyamatosan veszíti el karakterét. A Fidesz véleménye szerint ideje lenne, hogy a pártcsoport visszatérjen a Nemzetek Európája koncepcióhoz, és elfogadja: a hagyományos kereszténydemokrata értékeknek helye van az európai politikában" – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben szerdán. A politikus magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta, a Fidesz EP-képviselői számára elfogadhatatlan, hogy megváltoztatva a működési szabályzatot a frakció képes legyen elnémítani a képviselőcsoportot. A fideszes képviselők ezért úgy döntöttek, kilépnek az Európai Parlament néppárti frakciójából.

ELINDULT A KIZÁRÁSI ELJÁRÁS
Az Európai Néppárt sajtóközleményt adott ki az ügyben, melyben azt írták, tudomásul vették, hogy a Fidesz EP-képviselői kilépnek a Néppárt európai parlamentbeli frakciójából – közölte az Azonnali internetes portál. Egyúttal bejelentették, hogy kizárási eljárást indítanak a Fidesz ellen a Néppárt alapító okiratának 3. pontja alapján, azaz azt szeretnék elérni, hogy ne csupán az EP-frakcióból, de magából a pártcsaládból is kizárják a Fideszt, amelynek a liberálisabb tagjai már évek óta keményen bírálják a magyar kormánypártot és Orbán Viktor politikáját.
Novák Katalin, a Fidesz alelnöke szerdán a Facebook-oldalán megosztotta Orbán Viktor pártelnök szerdai levelét Manfred Weber EPP-frakcióvezetőnek, amelyben közölte, hogy a Fidesz azonnal elhagyja a néppárti frakciót. A levélben a Fidesz elnöke csalódottságának adott hangot, amiért azt látják: „miközben több százezer európai ember kerül kórházba, orvosaink az emberéletek megmentésén dolgoznak, az ezalatt az EPP képviselőcsoportját belső adminisztratív ügyek bénítják meg és azzal foglalatoskodik, hogy elnémítsa és letiltsa demokratikusan megválasztott európai parlamenti képviselőinket".
Orbán Viktor a levélben az EPP európai parlamenti képviselőcsoportja belső szabályzatának megváltoztatását úgy értékeli: az „egyértelműen ellenséges lépés választóinkkal és a Fidesszel szemben". Hozzátette: európai parlamenti képviselőink korlátozása választott tisztségük gyakorlásában megfosztja a magyar választókat demokratikus jogaiktól. „Ez antidemokratikus, igazságtalan és elfogadhatatlan. Ebből kifolyólag a Fidesz vezető testülete úgy döntött, hogy azonnal elhagyjuk az EPP európai parlamenti képviselőcsoportját" – szögezte le Orbán Viktor.
A miniszterelnök levelét azzal zárja: a Fidesz európai parlamenti képviselői továbbra is azokért a választókért fognak felszólalni, akiket képviselnek és meg fogják védeni a magyar emberek érdekeit.
Manfred Weber frakcióvezető egy frissen közzétett levélben válaszolt Orbán Viktor vasárnapi levelére, amelyben a magyar miniszterelnök kifogást emelt az alapszabályzat módosításának jogellenes jellege miatt. Weber a levélben kikérte magának, hogy a Fideszre szabták volna az új eljárási rendet. A frakcióvezető azt is hozzátette, hogy meglátása szerint az EPP frakciója mindig a keresztény örökség mentén, a kereszténydemokrácia értékeinek megfelelően működött. Levelében Weber azt is odaszúrja a miniszterelnöknek, hogy a „politikai DNS-ében van a hídépítés", így mielőbb szeretne telefonon beszélni a magyar kormányfővel – írja a válaszlevélről beszámolva a Magyar Nemzet.

A TESTVÉRPÁRT MARAD
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) folytatja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakciójában megkezdett munkáját – közölte Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva szerdán.
A magyar kereszténydemokrata képviselő elmondta, a KDNP Antall József korábbi miniszterelnök és Helmut Kohl korábbi német kancellár hívására még az 1990-es évek elején csatlakozott az Európai Néppárt pártcsalád elődjéhez, a Kereszténydemokraták Európai Szövetségéhez (EUCD), tagsága azóta folyamatos. Kiemelte: az alapszabály-módosítás – ellentétben a Fidesszel – a KDNP számára nem teremt jogi helyzetet, közvetlen kényszerítő erő hiányában nem vesz el megszerzett tisztséget.
Hölvényi György feladatának nevezte, hogy a lehetőségekhez képest tovább erősítse a vallásszabadságért, az üldözött keresztényekért, a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért, valamint az európai fejlesztéspolitikáért megkezdett európai parlamenti munkáját.
Az Azonnali rákérdezett a szintén EPP-tag RMDSZ-re és MKP-ra is, hogy maradnak-e a Fidesz távozása után, amellyel mind a romániai magyar, mind a szlovákiai magyar párt partneri viszonyt ápol. Az RMDSZ-ből, amelynek két EP-képviselője van, azt a választ kapta az újságíró, hogy majd megtárgyalják mitévők legyenek, az MKP-től pedig azt, hogy a kérdés a párt számára EP-képviselő nélkül majd azután válik igazán sürgetővé, ha a Fidesz a pártcsaládot is elhagyja.
Mint ismeretes a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerbiai Haladó Párt is az Európai Néppárt társult tagja.

KÁRÖRVENDŐK ÉS SAJNÁLKOZÓK
Amint az várható is volt, a Fidesz képviselőinek a döntése az EP-frakció elhagyásáról – amelyet sokan tévesen a Fidesz EPP-ből való kilépéseként vagy kirúgásaként neveznek meg – reakciók áradatát indította el. Az egyesült ellenzék politikai hasznot kíván kicsikarni a döntésből nem törődve azzal, hogy a Fidesz útkeresésre kényszerítése a magyar érdekérvényesítést gyengítheti Brüsszelben, és így károsan visszahathat Magyarországra is. Az ellenzéki képviselők nyilatkozatai kivétel nélkül a Fidesz és Orbán Viktor kudarcáról szóltak tegnap többnyire kárörvendező hangvételben.
A közösségi oldalakon az EPP nem magyar képviselői is kifejezték örömüket vagy sajnálatukat a Fidesz távozása miatt, attól függően, hogy az EPP melyik politikai oldalán foglalnak helyet. A többségi hang – amelyet a tegnapi szavazás aránya is tanúsított – az öröm hangja volt, hogy végre megszabadulhatnak a „folyton kellemetlenkedő", a baloldali, liberális és zöldpárti céloknak behódolni nem kívánó magyar pártalakulattól.
Othmar Karas, a Fidesz távozásához vezető új frakciószabályzat egyik kidolgozója, a Sebastian Kurz kancellár vezette Osztrák Néppárt (ÖVP) EP-képviselője elsőként  kommentálta a hírt.
„A Fidesz EPP-ből való kilépése Orbán elbukott zsarolási kísérleteinek következménye. Orbán ezzel megelőzte, hogy kizárják a Fidesz delegációját. A pártcsaládból való kizárás immáron puszta formalitás."
„Adieu, Fidesz! Nem fogok sírni" – írta a Twitterre Róza Thun und Hohenstein grófnő, az Európai Néppártot elnöklő Donald Tusk pártjának, a lengyel Polgári Platformnak az EP-képviselője.
Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben a magyar nép iránti barátságot és közelséget hangsúlyozta. Az affaritaliani.it politikai hírportál szerint a Fidesz képviselőinek helyére a néppárti frakcióban éppen a Salvini vezette Liga pályázik, amely sajtóértesülések szerint a következő hetekben tervezi jelentkezését a képviselőcsoportba.
Az olasz sajtó találgatása szerint a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához csatlakozhat, amelynek elnöke tavaly ősztől Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) vezetője. Orbán Viktor február 25-én írt üzenetet Giorgia Meloninak, melyben a két párt közötti együttműködést erősítette meg, miután az Olasz Testvérek nem lépett be a Draghi-kormányba, és ellenzékbe vonult.
Ezek azonban egyelőre csak találgatások.