2021. április 22., csütörtök

Az igazságos igazságszolgáltatás a siker alapja

A köztársasági parlament több mint 30 új bírát nevezett ki első alkalommal a bírói tisztségre

Öt bíróságon, vagyis a Belgrádi Gazdasági Bíróságon, a belgrádi Második Alapfokú Bíróságon, a kragujevaci Alapfokú Bíróságon, valamint a kragujevaci és a kruševaci Szabálysértési Bíróságon több mint 30 személyt iktatnak be első alkalommal a bírói tisztségbe. A köztársasági képviselőház szerdai ülésén Ivan Jovičić, a Legfelsőbb Bírói Tanács képviselőjeként arról számolt be, hogy nagy volt az érdeklődés ezek iránt a tisztségek iránt, ugyanis Szerbiában bírónak lenni nagy megtiszteltetés. Elmondta, csak a belgrádi Második Alapfokú Bíróság bíráinak tisztségére több mint 200 személy jelentkezett, s közülük választották ki a legjobb eredménnyeket felmutatókat és a legrátermettebbeket.
A parlamenti képviselők felszólalásaikban kiemelték, örülnek annak, hogy a bíróságok új bírókkal gyarapodnak, mert az országban a bírósági eljárások még mindig nagyon sokáig elhúzódnak, sok esetben túllépik a törvényes határidőket, mert kevés a bíró, és ők is túlterheltek. Dubravka Kralj, a Szerbiai Szocialista Párt képviselője kiemelte, reményei szerint lehetőség nyílik majd arra is, hogy azokat a fiatalabb személyeket, akik már elsajátították a korszerű joggyakorlatot, kinevezzék ügyészeknek, illetve bíróknak.

A parlamenti képviselők arra is rámutattak, hogy a becsületes, lelkiismeretes bíró nagyon fontos szerepet tölt be a szervezett bűnözés és a korrupció felszámolásában. Üdvözölték, hogy vizsgálatot indítottak a bírák becsületességének feltárására, amely során sikerült olyan bírákat leleplezni, akik kenőpénzt fogadtak el egy-egy bírósági eljárás kimeneteléért. Samir Tandir, az Igazságosság és Megbékélés Pártjának képviselője arra mutatott rá, hogy nemcsak a politikusok, hanem a rendőrség, az ügyészek és a bírák soraiban is fontos feltárni a „rothadt almákat". Az Aleksandar Vučić – a Gyerekeinkért koalíció képviselői arról beszéltek, milyen fontos volt, hogy Veljko Belivuknak és társainak letartóztatásában az ügyészek és a bírák bátran és a törvényekkel összhangban hozták meg a döntéseket, gátat vetve a bűnözés terjedésének. Arra is emlékeztettek, hogy politikai ellenfeleik az évek során, amíg állami tisztségen voltak, milyen törvénytelenségeket hajtottak végre azáltal, hogy bírákat fizettek le. A többségi párt képviselői név szerint neveztek meg olyan bírákat, akik tudomásuk és megítélésük szerint visszaélnek tisztségükkel. Hozzátették, hatékonyabb ellenőrzéseket kellene végezni a bírák körében, kivizsgálni, hogy minden alkalommal a törvényekkel összhangban folytatják-e le az eljárásokat, illetve hozzák meg döntésüket. Hangsúlyozták, hogy az igazságos igazságszolgáltatástól függ az állam sikeressége is.
A parlament tavaszi ülésszakának első ülésén két napirendi pont szerepelt. Azoknak a bíráknak a megválasztása mellett, akik először lépnek ebbe a tisztségbe, kedden a képviselők vitát folytattak arról a hitelszerződésről is, amelyet Szerbia az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával írt alá a kulturális infrastruktúra fejlesztésére 20 millió euró értékben. A napirendi pontokról holnap szavaznak a képviselők.
A parlament legközelebb március 9-én ülésezik, amikor napirenden lesz a gabonafélék kereskedelmi egyezménye, továbbá a Szerbia és Palesztina közti biztonsági egyezmény, új vezetőséget választanak az Elektronikus Kommunikáció és Postai Szolgáltatások Ügynökség igazgatóbizottságának élére, és új tagokat a Korrupcióellenes Ügynökségbe, illetve megvitatják az Energetikai Ügynökség 2019. évi jelentését is.