2021. április 18., vasárnap

Egy kis pihenő

A számunkra rendelkezésre álló idő mintegy hetven év. Kinek kevesebb, kinek több. Ki mire tölti el ezt az időt? Életünk milyenségét az határozza meg, hogy milyen lépéseket teszünk ez idő alatt, és hogy közben mindez hogyan hat a tudatunkra. A legtöbben arra vágyunk, hogy minél több idő jusson magunkra vagy szeretteinkre. Akadnak, akik a munkájuknak élve, a feladatokban lelik meg az elégedettséget. De mi történik akkor, ha valakinek túl sok a szabadideje?
Több pszichológus és gondolkodó jutott el ahhoz a feltételezéshez, hogy a szabadidő valójában nagy veszélyt rejt magában. Szerintük az ember sikeressége leginkább azon múlik, hogyan használja ki azt az időt, ami a munka és az alapvető kötelezettségek és szükségletek elvégzése után marad neki.
Abban sokan egyetértünk, hogy a szabadidő az egyik leginkább vágyott cél. A munkát legtöbben szükséges rossznak vélik. Úgy látják, a pihenés, semmittevés jobb nekik.
Azt gondolhatnánk, a rendelkezésre álló idő élvezete nem igényel semmilyen képességet, vagyis bárki képes rá. Csakhogy a szabadidő önmagában nem segít nekünk, általa nem jutunk előbbre, csak akkor, ha hatékonyan ki tudjuk használni.
Az emberek többsége kevésbé van felkészülve arra, hogy kezelje a tétlenséget. Ha nincs kitűzött cél vagy akár egy telefonhívás, üzenet, a legtöbb ember lassan, de biztosan elveszti a motivációt. Ilyenkor előtörnek a különféle gondolatok, főként a megoldatlan problémák jönnek felszínre. Erre pedig nem vagyunk felkészülve. Nem tesz jót nekünk. Ilyenkor jó lenne átkopogni a szomszédba, meginni egy kávét. De ma már kevésbé élünk így, mint régen a kisebb közösségekben, ahol a piacon vagy a főtéren összegyűltek az éppen ráérő helybeliek és pipázgatva vagy pletykálgatva, hosszú beszélgetések során rendet teremtettek a tudatukban. Ahhoz, hogy ne uralkodjon el a káosz felettünk, még a legegyszerűbb találkozásnak is nagy szerepe van. Ha elbeszélgethetünk valakivel a leghétköznapibb dolgokról, akár az időjárásról, kialakul egy közös valóság, megerősít bennünket abban, hogy jó, hogy létezünk.
Most az internet által keressük ezt az élményt, kisebb-nagyobb sikerrel. De mindez csupán egy instant megoldás. Bizonyos mértékig működik. A legjobb praktika az előrehaladásra talán az elmélyülés lenne. Amikor sikeresen el tudunk merülni egy-egy feladatban, a probléma megoldásában, valami új felfedezésében. Ez az áramlás azonban nem történhet meg, ha semmivel sem kötjük le a figyelmünket.
Sokan rávágják a választ, hogy a biciklizés, úszás, zongorázás sokkal élvezetesebb, mint tévét nézni. Viszont ahhoz, hogy elmenjenek úszni, át kell öltözni, el kell jutni az uszodáig, meg kell tervezni a részleteket. S ez már túlságosan megerőltető, mert előkészületeket, odafigyelést és időt is igényel. Marad a passzív pihenés. Nem kíván sok energiabefektetést a tévé előtt ülni. Nem mintha a pihenés rossz dolog lenne. Csakhogy itt is számít a mérték. Ha szokássá válik, hatni kezd az egész rendszerre, az életünk minőségére.
Nem kell különleges egyéniségnek lenni ahhoz, hogy építő módon hasznosítsuk a szabadidőnket. Szerencsére csak a képzelet vagy az energiánk hiánya korlátozhatja azt, hogy meddig tágítjuk a lehetőségeink határait.