2024. április 19., péntek

Elhunyt Zlatko Kranjčar

Rövid, súlyos betegségben 64 éves korában elhunyt Zlatko Kranjčar volt jugoszláv és horvát válogatott labdarúgó, későbbi szövetségi kapitány. Játékosként Kranjčar 1977 és 1983 között 11-szer lépett pályára a jugoszláv válogatottban, illetve két alkalommal a horvát nemzeti együttesben is szerepelhetett pályafutása végéhez közeledve. A horvát válogatott újkori történetének első nemzetközi mérkőzésén, 1990. október 17-én az Egyesült Államok ellen ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Edzőként több horvát és osztrák klub mellett dolgozott Ázsiában is, illetve rövid ideig irányította a dunaszerdahelyi DAC együttesét. Hazájában háromszor, Iránban egyszer lett bajnok csapataival, a horvátoknál a Dinamo mellett a Zagreb gárdájával is aranyérmet szerzett. A horvát válogatottat kijuttatta a 2006-os világbajnokságra. A nemzeti együttesben nála mutatkozott be fia, a Robert Prosinečki utódjának tartott Nico, aki végül pályafutása során 81-szer szerepelt a válogatottban. Zlatko Kranjčar 2010 februárjától másfél éven át a montenegrói nemzeti együttes kispadján ült, legutóbb az U23-as iráni korosztályos csapatot irányíthatta, szerződése 2020-ban járt le.