2024. április 18., csütörtök

Se vörös szőnyeg, se közönség Berlinben

Elkezdődött a Berlinale első, virtuális fordulója, júniusban jön a folytatás

A Berlinale az év első kiemelt európai fesztiválja – idén azonban – a díjátadó történetében először – nincs se vörös szőnyeg, se közönség. A fesztivált két részben rendezik meg: a héten virtuálisan tartják, és remélhetőleg júniusban sor kerülhet a nyilvános ünnepségre is.

Mariette Rissenbeek 2019 óta a fesztivál ügyvezető igazgatója: „Az természetesen szóba sem jöhetett, hogy lemondjuk a Berlinalét” – mondta. „A lehető legjobb megoldást kerestük, hogy a fesztivál kínálata eljuthasson a közönséghez, a sajtóhoz 2021-ben is. Ezért találtuk ki, hogy két felvonásban tartjuk a rendezvényt. Ez egy egészen úttörő kezdeményezés” -mesélte a fesztivál ügyvezetője.

A szokottnál kevesebb – mindössze 15 film száll versenybe idén, főként Európából, azon belül is inkább Németországból, de bemutatnak, iráni, dél-koreai, japán és mexikói filmeket is. Amerikai film viszont ebben az évben nincs a kínálatban.

Szokás szerint a fesztivál a témaválasztásra is figyel. „Az idei Berlinalén csupa olyan filmet mutatunk be, amelyeket valahogy sikerült megvalósítani a járvány alatt – gondoljunk akár a forgatásra, akár az utómunkálatokra. Némelyikük a középpontba is helyezte ezt az új világot, amelyben már egy éve élünk” – mondta Carlo Chatrian, a fesztivál művészeti vezetője.

A világjárvány miatt a Berlinale az idén évindító helyett nyári fesztivál. A nyilvános vetítéseket és a díjátadó gálákat a június 9-től június 20-ig tartó Berlinale Summer Special című rendezvénysorozatban tartják meg, ha a járványhelyzet megengedi.
Azonban a Berlinale nemcsak a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, hanem a filmipar egyik legfontosabb fóruma, amelynek a szakma naptárjába évtizedek óta rögzült időpontját nem lehet annyira szabadon változtatni, mint az ágazat fogyasztóinak szervezett vetítésekét. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a hagyományos, év eleji időpontban tartják meg valamennyi szakmai programot, de a közvetlen jelenléten, a személyes találkozásokon alapuló formátum helyett online formátumban.
Azt is elhatározták, hogy a szokott menetrendben állítják össze a fesztivál programját és a nemzetközi zsűriket, amelyeknek tagjai a szakmai programok napjaira Berlinbe utaznak, hogy elvégezzék munkájukat és meghozzák döntéseiket.

Két magyar film is versenyben van, köztük Nagy Dénes mozija, a második világháborút feldolgozó Természetes Fény. Illetve Fliegauf Benedek filmje, a Rengeteg - Mindenhol látlak.