2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

Szardínia fehérre változott

Lazították a korlátozásokat Németországban – Kirúgták a bulizó jordániai minisztereket

Miközben a világ sok térségében még súlyos gondokat okoz az új típusú koronavírus-járvány, Szardínia szigetén tegnap óvatosan megkezdték a korlátozások feloldása utáni nyitást. Németországban csak lazítottak a korlátozásokon, jóllehet ismét növekszik az új fertőzések száma. Emiatt másutt, így Montenegróban, Finnországban és Szlovákiában, további szigorításokat vezetnek be.

A vendéglők ismét kinyitottak, de a kijárási tilalmat még nem törölték el teljesen az olaszországi Szardínián, ahol tegnap újraindult az élet a koronavírus-járvány miatti korlátozások majdnem teljes körű feloldásával. Tizenkétezer bár, kávéház és étterem állíthatja vissza az egésznapos nyitvatartást a földközi-tengeri szigeten. A vendéglátás működését 2020 október vége óta csak napközben engedélyezték, olykor teljesen leállították.

Az új rendelet értelmében az 1,6 millió lakosú szigeten tegnaptól ismét teljesen szabad a közlekedés a települések között.

Szardínia az ország első övezete, ahol a legalacsonyabb szintű korlátozó intézkedésekre tértek át. Olaszországban október vége óta a vörös, narancssárga és a sárga fokozatokat használták a járvány veszélyességének jelölésére. Szardínia immár az első fehér színű térségnek számít. A korábbi szigorú előírások közül egyedül a szájmaszkviselés és a legalább egyméteres biztonsági távolság betartásának kötelezettsége maradt érvényben.

A nyitást az alacsony reprodukciós ráta tette lehetővé, mivel minden százezer szardíniaira kevesebb mint harminc beteg jut. Ennek ellenére a szigeten is azonosították a nagy-britanniai vírusvariánst, amely miatt néhány településen jelenleg is karantén van érvényben.

Sok szardíniai úgy nyilatkozott, hogy nagyon furcsa számukra a nyitás, és félnek visszatérni a járvány előtti megszokott életükhöz.

Christian Solinas tartományi elnök óvatosságra szólította fel a lakosságot, hangsúlyozva, hogy a „fehér övezetbe való átlépés nem jelenti a pandémia végét”. A politikus ezért az azonnali és teljes nyitás helyett lépcsőzetesen vezeti be a korlátozások feloldását: a kijárási tilalom érvényben marad éjjel fél tizenkettőtől reggel öt óráig.

A bárok reggeltől este kilencig, az éttermek reggeltől éjjel tizenegy óráig működhetnek. Az edzőtermeket, uszodákat, mozikat, színházakat, balett- és tánciskolákat jövő hétfőtől nyitják meg. A kereskedelmi központok a hét minden napján működhetnek.

Solinas ugyanakkor az oltási program felgyorsítását szorgalmazta. Közölte: Szardínia lakosságát másfél hónapon belül, tehát még az idegenforgalmi szezon újraindulása előtt tömegesen be akarja oltatni. A tervek között szerepel a szigetre érkezők kötelező tesztelése is.

Németországban csak lazítottak a koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokon, annak ellenére, hogy ismét növekszik az új fertőzések száma. Az intézkedés részeként – két és fél hónap kényszerszünet után – tegnap országszerte megnyitottak a fodrászatok. Több tartomány további lazításokat is engedélyezett.

A március 14-ei helyi törvényhozási választásra készülő Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban megnyithattak a kertáruházak és a kertészetek. Rajna-vidék-Pfalzban a lábápoló szalonokban is fogadhatnak ismét vendégeket, és még ebben a hónapban megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, kerthelyiségei. Bajorországban a faiskolák, kertészetek, kertáruházak újranyitása mellett a közvetlen testi kapcsolattal végezhető szolgáltatások egész sorát is engedélyezik, így nemcsak a fodrászok, hanem a kozmetikusok és a manikűrösök is dolgozhatnak megint. Szász-Anhalt tartományban tegnaptól az autósiskolákban is folytatódhat az oktatás.

A felmérések szerint a lakosság belefáradt a korlátozásokba, és több ágazat csődhullámmal fenyegető válságba jutott.

Néhány országban azonban tovább szigorítanak. Közéjük tartozik Szlovákia és Montenegró is. Az utóbbiban – a rossz járványügyi mutatók miatt – tegnap hat településen bezárták a vendéglátóhelyeket, bevásárlóközpontokat, szépségszalonokat és az iskolákat.

Finnországban pedig egészségügyi vészhelyzetet hirdettek a koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt. Az intézkedés lehetővé teszi a kormány számára, hogy elrendelje az éttermek, illetve iskolák bezárását, és korlátozza a régiók közötti utazásokat.

Szlovákiában a napokban várhatóak újabb szigorítások. Ha ezek három hét alatt nem hozzák meg a várt eredményt, országszerte bevezetik a szigorú zárlatot, azaz nagymértékben korlátozzák a közéletet, a kereskedelmi és a gazdasági tevékenységet.

Az óvintézkedéseket nem mindenütt, és nem mindenki veszi komolyan. Jordániában emiatt két miniszter is elveszítette az állását. Az igazságügyi és a belügyminisztert vasárnap rúgták ki, mert részt vettek egy éttermi vacsorán, megszegve a járványügyi szabályokat. A két miniszter napokkal azután vett részt az eseményen, hogy az országban szigorúbb intézkedéseket vezettek be a koronavírus fertőzőbb variánsának megfékezése érdekében.