2021. április 19., hétfő
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Érvek és ellenérvek a zárással kapcsolatban

Az egészségügyi szakértők szerint nincsen alternatíva, a politikum szerint van

Nyilatkozatháborút generált a köztársasági egészségügyi válságstáb egészségügyi szakértő tagjainak hétfői állásfoglalása, hogy a járványhelyzetet kizárólag a rendkívüli állapot és a kijárási tilalom elrendelésével lehet jobbá tenni. Az egészségügyi szakértők kitartanak álláspontjuk mellett, hogy nincsen alternatív intézkedés, míg a politikum, a gazdaság miatt aggódva, más javaslatokat fogalmazott meg.
Eredménye egyedül annak lenne, ha ideiglenesen teljes mértékben megakadályoznák a nem létfontosságú találkozásokat az emberek között, fejtette ki Predrag Kon epidemiológus a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva, hozzátéve, hogy az elmúlt hétvégén hatályos korlátozások sem azok voltak, amelyeket az egészségügyi szakértők javasoltak, már pénteken azt kérték, hogy szinte minden maradjon zárva.
– Olyan helyzet alakult ki, hogy többé nem ülhetünk ölbe tett kézzel, ezért kértük hétfőn, hogy egy teljes hétre hosszabbítsák meg a zárást. A jogászok álláspontja szerint teljes zárlat nem lehetséges a rendkívüli állapot és a kijárási tilalom elrendelése nélkül. A rendkívüli állapotnak jelenleg nincsen alternatívája, e nélkül a rendszer összeomlik. Tudjuk, hogy ez mekkora teher lenne a gazdaságnak, ám számunkra az emberéletek megőrzése a prioritás. Meglátjuk, hogy milyen döntés születik, erről nem a válságstáb tíz egészségügyi szakértő tagja határoz. A helyzet súlyos, mostanra a vakcináció folyamata is veszélybe került, nemcsak a fertőzöttek miatt, hanem azért is, mert ugyanazok a személyek oltanak, akiket egyébként a Covid-rendszer piros zónáiban alkalmaznak. Ezek az emberek egyszerűen nem bírják tovább – fogalmazott Predrag Kon.

Predrag Kon szerint az idő megmutatta, hogy hiányzik a személyes felelősség. A terepet járó felügyelőségi szervek képtelenek minden felelőtlent „tetten érni", jegyezte meg Predrag Kon, majd megerősítette, hogy a válságstáb csütörtökön, vagy pénteken ülésezik ismét.
A szakértő szerint rendkívül érdekes, hogy habár felütötte fejét a brit vírusvariáns Szerbiában is, senki nem veszi figyelembe más országok ezzel kapcsolatos tapasztalatát, nevezetesen azt, hogy ez a vírusvariáns jelentősen gyorsabban terjed. Predrag Kon reményének adott hangot, hogy hamarosan Szerbiában is kimutatják a brit vírusvariáns jelenlétének az arányát. „Már korábban is felhívtam a figyelmet arra, hogy a fertőzöttek számának a növekedése fogja szemléltetni a brit vírusvariáns jelenlétét" – jegyezte meg Predrag Kon.

Aleksandar Vučić: Az ország egyelőre nem áll közel a rendkívüli állapot elrendeléséhez, ám a végső döntést a szerb kormány hozza meg (Fotó: Beta)
Aleksandar Vučić: Az ország egyelőre nem áll közel a rendkívüli állapot elrendeléséhez, ám a végső döntést a szerb kormány hozza meg (Fotó: Beta)


ÚJ KÓRHÁZ, VAKCINÁCIÓ ÉS FEGYELMEZETTSÉG
Aleksandar Vučić államfő Szarajevóban – ahol átadta Szerbia vakcinaadományát Bosznia-Hercegovina háromtagú elnöksége tagjainak – adott hangot kétségeinek a rendkívüli állapot elrendelésének tekintetében. Szavai szerint az ország egyelőre nem áll közel ennek a lépésnek a megtételéhez, „ám a végső döntést a szerb kormány hozza meg". Az államfő új Covid-kórház kiépítésében, a vakcináció folytatásában és a fegyelmezettségben látja a megoldást a kedvezőtlen járványhelyzetre.
– Megkérem a kormányt, hogy építsünk még egy Covid-kórházat, Újvidék környékén. A vírus valamelyest lassabban terjed, mint novemberben és decemberben, ez a vakcinációnak köszönhető. Pénteken további 500 ezer adagnyi védőoltás érkezik Szerbiába, hiszem, hogy hozzájárul a helyzet jobbá tételéhez. Mindennek ellenére fontos a fegyelmezettség. Mindannyiunk magatartása felelőtlen, ám tudni kell, hogy az embereknek elegük van, dolgozni akarnak, a gazdaság nem állhat le – fogalmazott Aleksandar Vučić.
Az adomány kapcsán Aleksandar Vučić közölte, hogy Szerbia bármikor a jövőben kész segíteni a szomszédos országot, kérje akármelyik gyártó oltóanyagát, Szerbia a rendelkezésére bocsátja azt. A szerb kormány közleménye szerint 5 ezer adagnyi AstraZeneca vakcina érkezett Szarajevóba.
Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere szintén a gazdasági érdekek védelme mellett száll síkra, a Prva tv-nek nyilatkozva közölte, hogy a főváros képviselői nem támogatják sem a rendkívüli állapot, sem az egyéb korlátozások elrendelését. Rigorózus korlátozásokat tavaly novemberben és decemberben sem foganatosítottak, noha akkor bizonyos napokon a 8 ezret is elérte a napi esetszám, érvelt Goran Vesić, majd megismételte, hogy a nyitvatartás hétvégi korlátozásának sem volt semmi értelme, sőt, kontraproduktív volt, „hiszen ahhoz vezetett, hogy egyidejűleg többen tartózkodtak a létesítményekben".
Az alpolgármester szerint a járványhelyzet kezelésének kulcsa a jelenleg hatályos szabályok szigorú betartatása, valamint a vakcináció folytatása. Mint hozzátette, ha a jelenlegi ütemben folytatódik az oltás, Belgrádban hamarosan kialakul a kollektív immunitás, azt követően pedig visszatér az élet a normális kerékvágásba. Goran Vesić azt szorgalmazza, hogy a vendéglátóhelyek nyitvatartását mielőbb hosszabbítsák meg.

FOLYAMATOSAN NÖVEKEDNEK A MUTATÓK
A keddi járványjelentés szerint egy nap alatt 4157 új fertőzést jegyeztek az országban, az elvégzett koronavírustesztek száma 16.743, míg a pozitivitás aránya 24,8 százalék. Hivatalosan 16 Covid-páciens hunyt el, 4475 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,96 százalék. A kórházakban 4031 Covid-fertőzöttet gyógykezelnek, 168-nak van szükséges mesterséges lélegeztetésre.
Vajdaságban előző nap 736 volt az esetszám, Újvidéken 228. A tartományban 9156 aktív fertőzést jegyeznek, a székvárosban 2910-et.
Az immunizáció kezdete óta 1.470.406 adagnyi vakcinával oltottak, a második oltást 524.231 személy kapta meg.

Brit vírusvariáns Szerbiában és a szomszédságban

A brit vírusvariáns szerbiai jelenlétét Aleksandar Vučić erősítette meg, január 24-én. Ezt követően szinte semmit nem közöltek ennek az új variánsnak az összes új fertőzésben való arányáról, február elején annyi derült ki, hogy 8 mintából mutatták ki. Aleksandra Knežević virológus a Nova.rs-nek tegnap kifejtette, hogy a vírusvariáns feltehetőleg körforgásban van, ám egyelőre nem tudni, hogy mekkora mértékben. Mivel a más országokban elvégzett kutatások szerint ez a vírusvariáns gyorsabban terjed, megtörténhet, hogy Szerbiában éppen ez befolyásolja a fertőzöttek számának a növekedését, mondta.

Észak-Macedóniában január 27-én erősítették meg az említett vírusvariáns jelenlétét. Február 17-én az ország egészségügyi minisztere közölte, hogy az újonnan fertőzöttek 50 százaléka fertőződött meg a brit vírusvariánssal, majd február 26-án azt mondta, hogy ez az arány 70 százalékra növekedett.