2024. április 20., szombat

Megérkezett Kassára az orosz vakcina

Szlovákia a második uniós ország, amely Szputnyik V oltóanyagot vásárolt

Szlovákia kétmillió adag, koronavírus elleni Sputnyik V orosz vakcinát vásárolt, s az első szállítmány hétfőn este meg is érkezett Kassára a szlovák hadsereg különgépén – jelentette be Igor Matovič miniszterelnök a kassai repülőtéren tartott sajtóértekezletén.
Matovič bízik abban, hogy az orosz fél betartja a szombaton aláírt megállapodást, és megfelelő mennyiségben, időben fogja szállítani a vakcinát. Egy hónapon belül egymillió vakcina érkezésére számítanak – mondta –, májusban és júniusban pedig a második millió orosz oltóanyagnak is meg kellene érkeznie Szlovákiába.
Marek Krajčí egészségügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az orosz vakcinával történő oltás önkéntes lesz, és életkori korlátozás nélkül beadható. Az oltás legkorábban két hét múlva kezdődhet el – jegyezte meg.
Az oltóanyagot nem hagyta jóvá az Európai Gyógyszerügynökség, de a szlovák egészségügyi miniszter szerint szükségük van rá: „Senki sem tud jelen helyzetben jobb megoldást találni. A Szputynik V-nek hála, a beoltottsági rátánk akár 40 százalékkal is nőhet a közeljövőben" – mondta Krajčí.
A Szputnyik V oltóanyagot önkéntes alapon adják majd be, a szlovák miniszterelnök kiemelte, hogy ismeretei szerint az orosz vakcina az idősebb korosztályban is jó eredményeket hozott.
Az orosz oltóanyag beszerzését a szlovák koalíciós kormány február 19-én elutasította. Igor Matovič ezt követően egy sajtóértekezleten úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia mégis vásárol Szputnyik V-t. A kormányfő kijelentette, hogy ő már megállapodott Oroszországgal kétmillió adag vakcina június végéig történő szállításáról. „Ez egy kisebbfajta csoda a világban jelenleg tapasztalható oltóanyagszűke közepette" – magyarázta.
A hatályos szlovák törvények szerint az egészségügyi miniszter, Marek Krajčí a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörében is dönthet az oltóanyagok alkalmazásáról, ami ez ügyben meg is történt. Az orosz vakcina beszerzését a szlovák közegészségügyi hivatal (UVZ) is támogatásáról biztosította.
Szlovákiában a kormány vasárnapi döntése alapján módosították az oltási stratégiát. A koronavírus elleni oltásra az idősebbeken kívül most már azok a fiatalok is jelentkezhetnek, akik olyan szakmákban dolgoznak, ahol rendszeresen nagyobb számú emberrel kerülnek kapcsolatba. A szlovák egészségügyi minisztérium közleménye szerint elsősorban fiatalabb bolti eladókról, taxisofőrökről, autóbusz-, illetve villamos vezetőkről és utasellenőrökről van szó.
A megnevezett szakmákban dolgozóknak előbb regisztráltatniuk kell magukat, majd ha rájuk kerül a sor, megkapják az AstraZeneca vakcinát. Az eddigi oltási kampány során elsősorban az idősebb generációkat, a nyugdíjas- és szociális otthonok lakóit, vagy az egészségügyi dolgozókat részesítették előnyben.
Ugyancsak előnyben részesítik az oltási kampány során azokat a személyeket, akiknek rendkívül felelős szerepük van az állam gazdasági és szociális feladatai ellátásában. A belügyminisztérium ezzel összefüggésben felszólította a többi tárcát is, hogy ezen kritériumok alapján dolgozzák ki a haladéktalanul beoltandók listáját.
Szlovákiában hétfőig mintegy 306 ezer személyt oltottak be a koronavírus-elleni vakcinával, közülük 134 ezren már a második adagot is megkapták.