2024. március 28., csütörtök

Fő az optimizmus!

Miroslav Lajčák: Hónapokon belül megszülethet a megállapodás Belgrád és Pristina között

Nem tart már sokáig a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd, jelentette ki Pristinában Miroslav Lajčák, az Európai Unió dialógussal foglalkozó különmegbízottja. Meggyőződésének adott hangot, hogy pár hónapon belül a felek megállapodásra jutnak. Koszovóban Lajčák Vjosa Osmani koszovói megbízott elnökkel és Avdullah Hoti leköszönő kormányfővel is egyeztetett a hétfőn megkezdett látogatása során. A különmegbízott azt mondta Osmaninak, reális elvárás az Európai Unió részéről, hogy hónapokon belül befejeződjön a Belgrád és Pristina közötti dialógus, ugyanakkor Brüsszelnek nem célja sürgetni a feleket, arra kényszeríteni őket, hogy azonnal lássanak hozzá a kérdéses témák megvitatásához. Lajčák úgy fogalmazott, akkor folytatódik majd a párbeszéd, amikor arra mind a két fél felkészül, s elérkezettnek látja az időt. Ha havonta, esetleg hetente tartanának egy egyeztetést, a folyamat sokkal gyorsabbá válna, és semmiképpen sem kellene attól tartani, hogy három, öt, esetleg tíz éven át eltartson, jelentette ki, majd hozzátette, abban bízik valójában, hogy az egész folyamat teljesen befejeződik még Albin Kurti kormányalakító leendő négyéves mandátumának ideje alatt. Nem lát nagyobb akadályt a konszenzushoz vezető politikai úton, jegyezte meg. A Kurtival folytatott megbeszéléssel kapcsolatban a legtöbben azt kifogásolták a közösségi médiában, hogy a kormányalakító albán zászló előtt fogadta az európai politikust. Kurtival a dialógus részleteit is megvitatták.

Lajčák egyébként nyugat-balkáni körúton tartózkodik, három napot töltött el Pristinában, ma és holnap pedig Belgrádot és Podgoricát is felkeresi.
A Hotival való találkozást követően nem voltak sajtónyilatkozatok, sőt, fényképezni sem engedték az operatőröknek ezt a találkozót. Annyit lehet arról tudni, amennyit a távozó kormányfő a közösségi hálózaton közölt: köszönetet mondott a különmegbízottnak az elmúlt időszakban tanúsított építő jellegű hozzáállásáért, sok szerencsét kívánt neki a párbeszéd lezárásához. Hoti emlékeztetett, hogy 2020 júliusa óta a párbeszéd alapjait az jelenti: nem születhet a koszovói alkotmánnyal ellentétes megoldás, nem beszélhetnek a területi integritás megsértéséről, a végső célnak pedig a két ország kölcsönös elismerésének kell lennie.
A folytatásban Isa Mustafa és Enver Hoxhaj, a Koszovói Demokratikus Szövetség vezetői és Ramush Haradinaj, a Szövetség Koszovó Jövőjéért mozgalom elnöke is fogadta Lajčákot. Az ellenzékbe kényszerült politikusokkal is a párbeszédről, a Belgráddal való kapcsolatok rendezéséről tárgyalt.