2021. április 18., vasárnap

Téves vakcinával oltották be

Egy vranjei lakos, Srđan Antić két különböző gyártótól származó védőoltást vett fel – jelenti a 021.rs hírportál.

A páciens elmondása szerint az első dózist a Pfizer-védőoltásból kapta, viszont tévedésből a második adag felvételekor a kínai Sinopharm-vakcinával oltották be. Elmondta, hogy január 28-án vette fel a Pfizer-védőoltás első dózisát, majd kapott egy üzenetet az eUprava szerveréről és elment a vranjei sportcsarnokba, hogy megkapja a második adagot is. Felmutatta az oltásról szóló igazolását, beszélt az orvossal, majd ezt követően az egészségügyi nővér beadta a védőoltást.

Az orvos viszont egy pillanatban jóindulatúan azt találta mondani, hogy a kínai védőoltás jól véd, de Antić ekkor elmondta, hogy azt hitte, a második adag Pfizer-védőoltást kapja.

Ezt követően a vranjei egészségházba szállították, majd a városi Közegészségügyi Intézetbe, majd jelentették az esetet a Dr. Milan Jovanović Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézetnek.

Antić hozzátette, hogy már kapott gyógykezelést, de továbbra sem érzi magát jól.