2024. április 20., szombat

„Döntés csütörtökön vagy pénteken"

Mától a szolgáltatási szektorban tevékenykedő létesítmények munkaideje 20 óráig tart, és ez így is marad a hét folyamán, nyilatkozta Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere.

Hozzátette, hogy a Válságstáb csütörtökön vagy pénteken ismét összeül, újra elemzik az országban lévő járványügyi helyzetet.

– Elégedett vagyok, mert lehetővé tették a szolgáltatási szektor működését. Egyensúlyt találtak az egészségvédelem és a gazdaság védelme között, mondta Vesić a stáb mai ülése után.

– Belgrád álláspontja, hogy szigorúan be kell tartani a meglévő intézkedéseket, az új korlátozások nem hoznak jobb eredményeket – tette hozzá.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, az elkövetkező néhány nap során fogja meghozni a végleges döntést az országos Válságstáb arról, milyen intézkedéseket hoznak meg a járvány elleni küzdelem újabb lépéseként. A Válságstáb egészségügyi részlege azt javasolta a teljes stábnak, hogy egy hetes teljes lezárásra kerüljön sor, erről beszélt Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár a stáb mai ülését követően.