2024. április 19., péntek

Újból célkeresztbe kerülnek a kárpátaljai magyarok

A kettős állampolgárok kiszűrésére irányuló törvény kidolgozására utasították az ukrán kormányt

Az ukrajnai kettős állampolgárság kérdését is vizsgálta pénteki ülésén a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO), a testület utasította a kormányt, hogy dolgozzon ki törvénytervezetet a kettős állampolgárság kiszűrésére – közölte Olekszij Danilov, az RNBO titkára a tanácskozás utáni sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.

Danilov elmondta, hogy a kettős állampolgárság kérdése bizonyos kihívásokat jelent, ezért az RNBO úgy döntött, utasította a kormányt, hogy két hónapon belül dolgozzon ki és terjesszen elő törvénytervezetet a kettős állampolgárú személyekkel kapcsolatban. Szerinte az ukrán hatóságoknak tudniuk kell, nem kettős állampolgárok-e az állami tisztségekre pályázók.
A törvény lehetővé teszi annak kiderítését, hogy van-e az ukrán állampolgároknak még valamilyen más állampolgárságuk.
Az RNBO-titkár kifejtette: ha valaki parlamenti képviselő, miniszter szeretne lenni, vagy a helyhatalmi szervekben szeretne dolgozni, akkor tudni kell róla, hogy Ukrajna állampolgára-e. Ha van még egy állampolgársága, akkor arról le kell mondania – hangoztatta. Megjegyezte, hogy Ukrajnában létre kell hozni egy különleges szervet, amely a kettős állampolgárság kérdését fogja ellenőrizni többszintű igazolási rendszer mellett.
Danilov jelezte, az RNBO begyűjti az információkat a hivatalban lévő tisztségviselőkről, hogy van-e más állampolgárságuk.
Azokkal az urakkal kapcsolatban, akik választott vagy más tisztségeket töltenek be és kettős vagy többes állampolgársággal rendelkeznek, az RNBO apparátusában megfelelő munka folyik, azt tanácsolnám nekik, hogy mondjanak le a másik állampolgárságukról, ha rendelkeznek ilyennel, hogy megóvják magukat a kellemetlenségektől – üzente az RNBO titkára.