2021. április 20., kedd
BRASSÓBÓL

Magyartalanítási kísérletek

A Romániához tartozó Székelyföldön a kisebbségi románok jogaiért harcoló Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nem jogosult pert indítani a magyar feliratok eltávolítása érdekében – állapította meg immár másodszor a romániai igazságszolgáltatás. Azaz: a szervezet statútuma szerint a román nemzetiségűek jogaiért harcol, a magyar feliratok pedig nem a román nemzetiségűeknek szólnak.
Az ADEC valójában a magyarok jogainak érdekérvényesítése ellen üzent hadat. Perek tucatjait indította el, és nyerte meg a magyar települések önkormányzata ellen, mert azok a Városháza, Községháza feliratokat helyezték ki a polgármesteri hivatalra, vagy mert a színmagyar településnek csak magyar nyelvű honlapja volt, vagy mert a közintézményeken a magyar felirat nem a román felirat alá, hanem mellé került, esetleg ugyanakkora és nem kisebb karakterekkel. Az ADEC elnöke, Dan Tănasa tavaly képviselői mandátumot nyert, vélhetően éppen magyarellenes magatartása miatt.
Dan Tănasa még 2018-ban azért indított pert Brassó megye tanácsa ellen, mert a Brassót Székelyfölddel összekötő országutakon, a határon magyar nyelven is Isten hozottal köszöntötte a beutazókat, és Jó utat! kívánt a megyéből távozóknak.
Az ADEC ezt az ország többségi lakosai megsértésének, jogai csorbításának tartotta és feljelentést tett. Az egyesület arra hivatkozott, hogy a törvény csupán azokban a közigazgatási egységekben engedi meg a többnyelvű feliratozást, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, Brassó megye pedig nem tartozik ezek közé.
A közigazgatási törvény a kétnyelvű feliratokat valóban ott teszi kötelezővé, ahol a kisebbségek aránya eléri a 20 százalékot. Viszont nem tiltja azokat máshol sem, ahol az önkormányzat elfogadja azokat. Brassó megyében ugyan 8 százaléknyi magyar él, azonban a kétezres évek elején a megyei elnök, Aristotel Căncescu és a megyei alelnök, Markó Gábor úgy döntöttek, hogy a történelmi hűség jegyében kihelyezik a magyar táblákat is. A tanács ellenszavazat nélkül fogadta ezt a javaslatukat el.
Az ADEC első fokon megnyerte a pert. Tavaly márciusban a Bukaresti Törvényszék arra kötelezte Brassó megyét, hogy távolítsa el a megyekapuról a magyar feliratokat.
A Bukaresti Táblabíróság e héten hozott, jogerős ítélete értelmében Brassó megye önkormányzatának nem kell eltávolítania a kétnyelvű feliratot a megye Székelyföld felőli határából. A bírák úgy találták, hogy az ADEC nem perképes az ügyben.
A brassói magyar feliratok ügye immár a második olyan ügy, amelyikben a bíróság úgy találta, hogy az ADEC nem perképes magyar feliratok ügyében. Korábban a gyergyószentmiklósi Városháza felirat ügyében a táblabíróság úgy döntött, hogy a magyar feliratok kifogásolása nem szolgálja az egyesület céljainak a megvalósulását, ezért nem indíthat ilyen vonatkozásban jogszerűen pert.