2021. április 18., vasárnap

A mindennapok zsidó szemszögből

Kiállításmegnyitóval, érdekes kiadványokkal és mobiltelefonos applikációval készül a Szabadkai Városi Múzeum és társpartnerei a REDISCOVER projektum keretében

A Szabadkai Városi Múzeum is részt vesz A Duna régió rejtett zsidó örökségének újrafelfedezése és kiaknázása, más néven REDISCOVER (DTP2-084-2.2) elnevezésű projektben. Ennek célja a Duna menti városok zsidó kulturális örökségének feltárása és feldolgozása. Mindez a Duna Transznacionális Program keretében valósul meg. A projektnek köszönhetően a Szabadkai Városi Múzeum – a járványhelyzet ellenére – sokrétű programmal készült. A többi között három kiadvány, egy kiálltás, egy mobiltelefonos applikáció, diákoknak szóló műhelymunkák, egy kisfilm és egy temetőséta is a terveik között szerepelt. A részletekről Mihájlovity Anikót, az intézmény múzeumpedagógusát, muzeológusát kérdeztük.

A REDISCOVER egy nemzetközi szintű projektum, amelyben több ország, több város működik együtt. A központi témája a zsidó kulturális örökség felfedezése és szélesebb körben való megismertetése. Mit kell tudni a projektről, és mi a fő célja?

– Ebben a projektumban nyolc ország kilenc városa működik együtt, és ezenkívül még kilenc társpartnere van a projektpartnereknek. Ezek a városok Szabadka és Szeged mellett a romániai Galac és Temesvár, a boszniai Banja Luka, a montenegrói Kotor, a horvátországi Eszék, a németországi Regensburg, valamint a szlovéniai Muraszombat. Tizennyolc szervezet, illetve település is csatlakozott a projekthez. A vezető partnerünk Szeged város, és az ő társpartnerük a Szeged Tourinform iroda. A Szabadkai Városi Múzeumnak a Szabadkai Zsidó Hitközség és Szabadka Város Önkormányzata a társpartnere. A REDISCOVER egy nagy témát ölel fel, hiszen a zsidóság nemcsak ebben a kilenc városban volt jelen. A projekt keretében kapcsolatot próbáltak építeni olyan városokkal, amelyekben a mai napig jelen van a zsidóság. Az itt élő zsidók jelentős kulturális és szellemi hagyatékot mutathatnak fel. A cél, hogy a projekt által egy kulturális útvonal jöjjön létre az említett kilenc város között. Mindez óriási területet ölel fel. A projektnek köszönhetően a jövőben az utazásaik során több kulturális útvonalhoz is csatlakozhatunk. Nemcsak mi, hanem a jövő generációi is. Különböző témakörök keretében tudunk majd részt venni ezeken a kulturális útvonalakon. Több fajta turisztikai csomagot tudunk majd ajánlani a külföldi vendégeknek, turistáknak. Fontos kiemelni, hogy Szabadka nem egy területen emelkedik ki, tehát nemcsak szecesszió szempontjából tudjuk-tudják majd körbejárni a várost. Ugyanígy fontos a kulturális és a vallási szempont is. Szabadka többsíkú, így nemcsak nekünk, hanem a turistáknak is érdekes lehet, ha több szemszögből tudják megtekinteni a várost. Jó, ha nemcsak egy útvonalat tudnak végigjárni, hanem több nap alatt többet is.

A koronavírus-járvány miatt nem volt lehetőség arra, hogy a projekt keretében nagyobb rendezvényeket tartsanak. Mik a tervek a jövőre vonatkozóan? Van-e lehetőség arra, hogy a járványügyi intézkedések függvényében kisebb látogatószámú programokat szervezzenek?

– A projekt több pilótaprogrammal rendelkezik. Ide tartozott a zsidó temetősétáról szóló könyvünk, amelyet a turistavezetők részére készítettünk el. Erre vonatkozóan egy temetősétát is tervezünk. Reméljük, hogy az időjárás hamarosan lehetővé teszi ezt számunkra, és a projekt lejárása előtt meg tudjuk valósítani a temetősétát. A városban már tartottak temetősétákat, viszont nem a szabadkai temetőben. Biztosan a szabadkaiaknak is érdekes lehet, hogy miként néz ki egy zsidó temető, milyen szimbólumok vannak a sírköveken, illetve, hogy milyen módon temetkeztek, milyen történelme van a temetőnek. A zsidó temető egy kicsit távolabb van a város központjától, és része lesz annak az útvonalnak, amelyet Szabadkán belül terveztünk meg. Ezenkívül készül egy szakácskönyv, amelyben zsidó ételek receptjei lesznek. Ez nem Rosenfeld Mártonné Aranka A zsidó nő szakácskönyve című kiadvány reprint kiadása, hanem egy gyűjtemény, egy kis ízelítő abból, hogy milyen recepteket tartalmaz az említett könyv. Ebben az elkészült ételekről készült fényképek is benne lesznek. Az ételeket a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola tanára, Vladislav Radaković  készítette el számunkra, hogy lefotózhassuk őket. A temetősétáról szóló kiadvány és a szakácskönyv mellett még egy kiadványt készítünk, amely a szabadkai zsidó kultúra átfogó leírását tartalmazza majd. Mindezt a Szabadkai Zsidó Hitközséggel közösen állítottuk össze.

Általában egy-egy projekt keretében vannak olyan programok, amelyek óvodásoknak, általános és középiskolás diákoknak vagy egyetemi, szakfőiskolai hallgatónak szólnak. A REDISCOVER esetében is lesznek ilyen jellegű programok, foglalkozások?

– Négy műhelymunkát szervezünk az iskola diákjai számára. Ezek keretében helyi zsidó ételeket készítenek. Nemrég tartottuk meg az első foglalkozást, amelyen a gyerekek a kindli nevű mákos édességet készítették el. A foglalkozásokon a résztvevők betekintést nyernek abba, hogy milyen étkezési szokások kötődnek a zsidó valláshoz. Emellett elkészült A női séta című filmünk, amelyet a szabadkai Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Térrel közösen készítettünk el. Ennek köszönhetően ez a kisfilm fiatalos és könnyen érthető. Az ehhez szükséges anyagot a Szabadkai Városi Múzeum munkatársai biztosították a számukra. Nemcsak a fiataloknak szól, hanem az idősebb korosztálynak is. Tizenhárom és fél percben nehéz elmondani minden Szabadkával és a zsidóság kulturális örökségével kapcsolatos érdekességet. A film három nyelven érhető el: magyar, szerb és angol nyelven. A kisfilmet fiatalok készítették, és a tanáraik a segítségükre voltak.

Lesz-e kiállításmegnyitó, illetve ehhez kötőtő programok a projekt keretében?

– Elkészítettük A mindennapok zsidó szemszögből című kiállítást a Szabadkai Városi Múzeumban. Reméljük, hogy hamarosan meg tudjuk nyitni. Ez a tárlat olyan anyagot foglal magába, amely eddig még nem volt kiállítva Szabadkán. Ez egy több szempontú, több személyt bemutató, több témát feldolgozó kiállítás. Ennek összeállításában nagy segítségünkre volt a Szabadkai Történelmi Levéltár, hiszen nagyon sok anyaggal rendelkeznek a zsidó kultúrával, építészettel, illetve a híres családokkal, személyekkel kapcsolatban. Szeretnénk digitalizálni a kiállítást. Videófelvételt fogunk készíteni róla, és később közzé fogjuk tenni az interneten. Ennek köszönhetően azok, akik a járványhelyzet miatt nem tudnak ellátogatni a múzeumba, az online térben is megtekinthetik a kiállítást. A kiállítás mellett egy mobilapplikációt is tervezünk. Hamarosan elkészül, és ez a nyílt téren is használható lesz. Egyszerűen kezelhető és teljesen áttekinthető. Ezt egyébként már több városban alkalmazzák, és ennek köszönhetően jutott el hozzánk, Szabadkára is. Öt nyelven lehet majd használni: magyarul, szerbül, angolul, héberül és kínaiul. A járvány előtt azt tapasztaltuk, hogy sok kínai turista látogatott a városba és környékére. Ezért került bele a kínai nyelv az applikációba.

A REDISCOVER nemzetközi Interreg program kedvezményezettje a Szabadkai Városi Múzeum mellett Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft., Galati Város Önkormányzata, Temesvár Város Önkormányzata, Eszék Város Önkormányzata, Kotor Önkormányzata, Banja Luka Önkormányzata, továbbá Regensburg Város Világörökség Menedzsmentje és a muraszombati Kulturális, Idegenforgalmi és Sportintézet. A kedvezményezettek mellett a projekt megvalósításához olyan helyi szervezetek járulnak hozzá, mint Szabadka Város Önkormányzata, a Szabadkai Zsidó Hitközség, Muraszombat Város Önkormányzata, a Szegedi Zsidó Hitközség, a Temesvári Zsidó Hitközség, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége, az Eszéki Zsidó Hitközség, a Montenegrói Zsidó Hitközség, a Banja Luka-i Zsidó Hitközség, valamint a Román Nemzeti Kisebbségi Kutató Intézet.