2024. március 29., péntek

Az eddigi legnehezebb két hét előtt

Nem oldják fel a korlátozásokat a nemzeti ünnepre

A magyar kormány március 15-éig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz – fogalmazott.
Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter azonban jó hírnek tartja, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások, és reményét fejezte ki, hogy már a korlátozások utolsó időszaka következik, erre esélyt ad az oltások tömeges beadása. Úgy fogalmazott, a feloldás néhány hét vagy akár egy hónap múlva megkezdődhet, ütemezéséről és formájáról azonban az e célból indított konzultáció eredményét figyelembe véve dönt majd a kormány.
Ezzel együtt dönt a kabinet arról is, hogy az oltási igazolvány mire jogosítson fel.
Hangsúlyozta: a korlátozások feloldásához akkor jut a legközelebb az ország, ha minél többen be lesznek oltva. Eddig csaknem 2,5 millióan regisztráltak vakcináért.
A legtöbb fajta oltóanyag a legnagyobb számban Magyarországon áll rendelkezésre az Unióban – ismertette, hozzátéve: a következő két hétben felgyorsul az oltás folyamata, s ez alatt az idő alatt több ember lesz beoltható, mint eddig összesen.
Gulyás Gergely kijelentette azt is, hogy a baloldal oltásellenes, különösen Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció. Hozzátéve: ezzel nemcsak az ország érdekével ellentétesen cselekednek, de az emberek életével is játszanak.
Gulyás Gergely azt mondta: a baloldal nemcsak a rendkívüli jogrend ellen lépett fel, de az oltási akciótervet is bírálja. Ennek szerinte nem lehet más oka, mint hogy úgy gondolják: ha a járvány elhúzódik, akkor jobb esélyük lesz a hatalom megszerzésére.
A politikus az elmúlt hetek legszomorúbb közéleti fejleményének nevezte, hogy baloldali polgármesterek tömegesen hívnak fel a Magyarországon bevizsgált és engedélyezett oltóanyagok bojkottjára.
Ez elfogadhatatlan! – hangsúlyozta Gulyás Gergely, aki szerint emberek életével játszanak azok, akik ezt teszik.
A miniszter az online konzultációról elmondta, egy hét alatt több mint 425 ezren töltötték ki, s e válaszok ismeretében tud dönteni a kormány, hogy milyen intézkedéseket hozzon, milyen formában történjen az enyhítés.
A következő két hét veszélyeire figyelmeztető videót tett közzé Orbán Viktor miniszterelnök is tegnap Facebook-oldalán, s ebben mindenkit arra kért, regisztráljon a koronavírus elleni oltásra, és oltassa be magát.
A kormányfő elmondta, hogy a nap folyamán egy nagyon különleges tudást birtokló orvos-tudós csoporttal, a járványmatematikusokkal találkozott, akik abban segítenek, hogy meg lehessen érteni, hogy az egészségügyi jelenségek milyen trendekké állnak össze, azaz mi fog velünk történni a következő napokban és hetekben.
„Csupa rossz hírem van. A helyzet úgy fest, hogy az egész járvány, az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk. Az újfajta mutációk megjelenése miatt a fertőzések száma erősen nő, és nőni fog" – fogalmazott.
Hozzátette: olyan terhelés lesz a kórházakon, mint amilyen még nem volt. Minden orvosra, minden ápolónőre, minden lélegeztetőkészülékre szükség lesz – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy a saját maga életében a lehető legfegyelmezettebben próbálja betartani azokat az előírásokat, amelyeket az operatív törzs közzétesz.
„Versenyt futunk az idővel" – hangsúlyozta. Közölte, ha sokan regisztrálnak, sokan jelentkeznek oltásra, sokan oltatják be magukat, akkor ez a nehéz időszak lerövidül; ha kevesen regisztrálnak, kevesen oltatják be magukat, a nagyon nagy nyomást jelentő időszak hosszabb lesz.
„Kérek mindenkit, hogy regisztráljon, és oltassa be magát!" – mondta a kormányfő.