2024. március 28., csütörtök

Korszerű vonatok a gyorsvasúton

Szabadka és Újvidék között a vasúti munkálatok a nyáron megkezdődnek

A Belgrád–Budapest gyorsvasút Belgrád–Újvidék közötti szakaszán a munkálatok várhatóan az év végére elkészülnek, míg az Újvidék–Szabadka közti szakaszon már megkezdték az előkészítő munkálatokat. A korszerű vonatok beszerzésére is kiírták a közfelhívást, ugyanis Szerbia Kelet-Európa legkorszerűbb vasútvonalát szeretné kiépíteni – emelte ki Tomislav Momirović, építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter válaszolva Gyivánovity Dániel, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjének kérdésére a parlament tegnapi ülésén, ahol a hónap utolsó csütörtökét kihasználva a képviselők kérdéseket intézhettek a kormány tagjaihoz.

A képviselők számos témát érintettek a kormányhoz intézett kérdéseikben, így a málnatermelők kilátástalan helyzetét, a balkáni gázvezeték, a lítiumbánya nyújtotta gazdasági lehetőségeket, a járványügyi helyzetet, valamint az oktatást is érintették.

Gyivánovity Dániel a Belgrád–Budapest gyorsvasút kapcsán kiemelte, a vasútvonal stratégiai jelentőséggel bír Magyarország és Szerbia számára is, a Szabadka–Szeged vasútvonal felújítása pedig az ország északi területein élők számára kiemelt fontosságú. Megépülése megállíthatná a fiatalok elvándorlását, hiszen dolgozhatnak majd akár a határon túl is, de nem kell majd órákat vesztegelniük a határon. A VMSZ képviselője az építési munkálatok befejezésének határidejére kérdezett rá.

Momirović elmondta, a gyorsvasút Belgrád–Újvidék közötti szakaszának befejezésére már nem kell sokat várni, az év végére elkészül, az Újvidék–Szabadka közötti szakasz előkészítő munkálatai folyamatban vannak és az építőmunkálatok már az idén nyáron elkezdődhetnek. Rámutatott, a gyorsvasút egyik ágaként tekintenek a Szabadka–Szeged vasútvonal felújítására is, hiszen a két város szorosabb együttműködése, tovább erősíti a két ország közti együttműködést. Ennek a vasúti szakasznak a munkálatai várhatóan 2022 nyarára fejeződnek be.

A miniszter közölte még, hogy a gyorsvasúton korszerű vonatok közlekednek majd, olyan beszerzők jelentkezésére számítanak, észszerű árak mellett, akik eleget tudnak tenni minden európai előírásnak.