2024. április 20., szombat

Júniusig négy vadászrepülőt kap Szerbia

Nebojša Stefanović védelmi miniszter a Tanjugnak elmondta, hogy mind a négy Mig-29-es vadászrepülő, amelyet Fehéroroszország adományozott Szerbiának, május végéig vagy június elejéig az országba kerül.

A tárcavezető szerint ezt az abu-dabi-i fegyvervásáron megerősítették neki. Az eseményen a fehérorosz hadiiparért felelős tisztségviselővel is egyeztetett. Hozzátette, hogy Szerbia baráti kapcsolatot ápol Fehéroroszországgal. Stefanović arra számít, hogy minden szerződésben foglalt kötelezettséget időben teljesítenek a partnerek. Mint mondta, az idén 19 harckocsit kapunk Oroszországtól.

A vezérkar elemzi Krasuha légvédelmi rendszerrel kapcsolatos lehetőségeinket, ennek alapján dönt annak szerbiai alkalmazásáról, mondta Stefanović. Egyébként az említett rendszer védelmet nyújt a drónok és a pilóta nélküli légi járművek ellen, magyarázta a tárcavezető.