A mikulás rakétája nem az, amire a címe alapján gondolunk. Nem gyerekkönyv. Nagyon nem az. Talán inkább a gyermekkor könyve. A szétesett gyermekkoré, a szétbombázott álomországé, ami soha nem volt az, aminek látta és láttatta magát.
Egy ilyen országban miért ne lehetett volna a Mikulásnak a hátára csatolható, tűzpiros rakétája, amivel apró ajándékokat, csokigolyókat és savanyú cukorkát hozott a gyerekeknek, cserébe pedig magával vitte a családtól a töltött káposztát. Aminek már puskapor szaga volt. Mert a térségben igencsak puskaporos volt a levegő. A töltött káposztára éhező Mikulás olykor a szomszéd, akinek ráadásul beszerző embere is van, a mikulásfigyelő pedig egy vajdasági magyar srác, aki szülei életvitelén keresztül tanúja az álomországként elhíresült Jugoszlávia szétesésének, a közvagyon szétlopásának, a lakosságra törő nincstelenségnek és éhínségnek, a csernobili atomkatasztrófa sugárfertőzésének. Ezen eseményeknek gyermek szemtanúja, egyben áldozata volt, tapasztalatait, élményeit egy hosszúversben beszéli el, vagy jeleníti meg, kevés szóval, hangsúlyos képekben.
Hullik a verssorokból a lőporfüst, árad a káposztaszag, már nagyon nem jó itt – üzeni a költő. Aztán a Mikulás valamit elcsesz a rakétáján, a fúvókába olvad egy csokigolyó, aminek következtében fölrobban a rénszarvasokat helyettesítő égi jármű, szét a Mikulás is, meg a falu, ahol a fiú várta volna szerény ajándékát, meg az ország is szétrobban a Mikulás mesterkedése nyomán – a gyerek számára az egész világ elveszik, vagyis oda a gyermekkora.
Csakhogy ezt a kataklizmát valójában nem a minden évben újra látott Mikulás, hanem a világpolitika idézte elő. De erről majd később.
A hosszúverset a tehetséges grafikusművész, Turi Lilla illusztrálta, ám valószínűleg társszerzőként dolgozott együtt a költővel, mert a kötet ravasz átkötéseket mutat a kép és a szöveg között.
A Jugoszlávia szétrobbantását idéző kötetnek folytatása is lesz, hiszen Tóbiás Krisztián már jó ideje írja A kicsi gyíkocskák napoznak a lövészárokban című regényét, ami a címéből ítélve saját katonaélményeit jeleníti meg. Meg a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság végérvényes megsemmisülését/megsemmisítését. Olvastam a készülő mű számos részletét, és mondhatom, nagyon várom az elkészültét. Izgalmas a keserédes narráció, amivel Tóbiás Krisztián arról beszél, amiről más inkább szeretne megfeledkezni.
