2024. április 18., csütörtök

Kerékpárút a tó körül

Folytatódik Palicsi- és a Ludasi-tó biológiai sokszínűségének megőrzését célzó projekt megvalósítása

A Palicsi-tó keleti és nyugati oldalán több mint két kilométer hosszan kerékpárút épül, aminek kiépítési munkálatai jelenleg is folyamatban vannak. A tervek szerint a munkálatok rövid időn belül befejeződnek, azonban a már elkészült szakaszt a személygépjárművek is használják, ami negatívan hathat ki az utak állagára. A kerékpárút mellett pihenőhelyeket alakítottak ki, illetve a tervek szerint kilátók és tornyok is létesülnek, amik még a turistaszezon előtt a helyükre kerülnek.

A Palicsi- és a Ludasi-tó biológiai sokszínűségének megőrzését célzó Ecolacus elnevezésű projekt megvalósítását Németország kormánya a KfW bankon keresztül 6,5 millió euróval támogatja. A projekt több elemből tevődik össze, ami közül talán a legnagyobb horderejű, illetve a beruházás anyagi oldalát tekintve is a legnagyobb jelentőséggel bír a palicsi szennyvízhálózat bővítése, amivel megakadályozható az említett tavak további szennyezése.

A projekt részeként a Palicsi-tó körül kerékpárút létesül. Ezen beruházás megvalósítása jelenleg is folyamatban van. Eddig a tó nyugati oldalán, a vitorlásklubtól kezdődően egy 900 méteres szakasz épült ki, míg a tó keleti oldalán, vagyis a sétánynak a víkendtelep felőli végén a megfelelő időjárási körülmények beköszöntével nagyban zajlanak a munkálatok egy 1350 méteres szakasz kialakításán.

A munkálatokat tegnap megtekintette dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, valamint Kern Imre, Szabadka alpolgármestere, akik kíséretében ott láthattuk a városi tanács képviselőit, illetve a projektben érintett közvállalatok vezetőit.

A munkálatokat tegnap megtekintették a városi vezetés képviselői

A munkálatokat tegnap megtekintették a városi vezetés képviselői

Pásztor Bálint a médiának a beruházás néhány elemét emelte ki.

– Az Ecolacus projekt megvalósítása 2017 végén kezdődött meg, és a kerékpárút kiépítése mellett sok más komponenst is magába foglal. A Palicsi- és a Ludasi-tó megtisztításának, környezetvédelmi szempontból történő előmozdításának egyik eleme, hogy Palicson 22 kilométer hosszan bővült a szennyvízhálózat, ezenkívül kiépítésre kerül egy átemelőállomás, aminek köszönhetően a palicsi polgárok szennyvize nem a Ludasi vagy a Palicsi-tóban fog landolni, hanem a szabadkai szennyvíztisztítóban. Emellett kerékpárút-kiépítésére kerül sor a Palicsi-tó keleti oldalán valamivel több mint egy kilométer hosszan, ami március végéig el fog készülni, míg a tó nyugati oldalán nagyjából egy kilométer hosszan már elkészült és a polgárok használatba is vették a kerékpárutat. Arra szeretném kérni a palicsi polgárokat, hogy amennyiben az utcájukban kiépült a szennyvízhálózat, csatlakozzanak ahhoz, hisz ez mindannyiunk érdeke, és ez szolgálja a két tó megtisztulását is – fogalmazott Pásztor Bálint.

A tó nyugati oldalán lévő kerékpárutat sajnos az autósok is előszeretettel használják. A képviselő-testület elnöke elmondása szerint a közeljövőben ez is megváltozhat.

– Jelen pillanatban az a tényállás, hogy a kerékpárút sokkal minőségesebb mint a mellette lévő út, amit a gépjárművek használnak, és ennek következtében a kerékpárúton zajlik az autós forgalom is, ami biztonsági szempontból is megengedhetetlen, emellett ez rövid idő alatt tönkretenné a kerékpárutat, úgyhogy keressük a megoldást erre a problémára. A kerékpárút mellett családi házak vannak, tehát nem lehet lezárni az elejét, hiszen akkor a polgárok nem tudnák megközelíteni a saját házukat. Két megoldás lehetne célravezető. Egyrészt valamilyen fizikai akadályokat kellene elhelyezni, amelyek azonban nem gátolnák az ott élő polgárokat, hogy megközelítsék a házukat, ezen kívül pedig fel kell javítani az autóforgalomra előirányzott út minőségét. Bízom benne, hogy a közeljövőben erre a problémára is megoldást fogunk találni –nyilatkozta Pásztor Bálint.

Az időjárási körülmények kedveznek a kerékpárút-építésnek

Az időjárási körülmények kedveznek a kerékpárút-építésnek

Dobó Márta, a Palics–Ludas Közvállalat igazgatója a védősáv kialakításáról ejtett szót.

– A kisajátítás folyamata a Palicsi-tó körül szinte teljes egészében megvalósult, úgyhogy itt már a tavalyi évben megkezdődött az özönfajok eltávolítása, illetve a terület rendezése. Emellett az év végén megkezdődött a növényzet ültetése is. Már nagy, lombbal rendelkező fák kerülnek kihelyezésre, illetve az egyéb bokrok kiültetése is jó ütemben halad. A Palicsi-tó esetében elmondhatjuk, hogy március végére ezen munka legnagyobb része be fog fejeződni. Emellett tavaly a tó mentén a hereszéna ültetése is megtörtént. A tó körül több helyen pihenőhelyek lettek kialakítva, és a tavasz folyamán a tornyok és a kilátók is kihelyezésre kerülnek. A Palicsi-tó esetében két helyen lesz torony és egy helyen kilátó, a Ludasi-tó esetében pedig két helyen kilátó és egy helyen torony. Ezek kialakítási munkálatai eddig azért csúsztak, mivel az időjárás nem volt megfelelő, de mire elkezdődik a turistaszezon, ezek a tornyok és kilátók is állni fognak – mondta Dobó Márta. Az igazgatónőtől emellett azt is megtudtuk, hogy az invazív halfajok lehalászása a jövőben az Ecolacus projekt keretén belül megszerzett halászhajóval, illetve hálókkal fog történni, de már a közvállalat saját pénzeszközeiből.