2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Döntöttek, hogy nem döntenek

Pénteken vitatják meg ismét az esetleges korlátozásokat

Noha több szigorítás indítványozását is kilátásba helyezték, a köztársasági egészségügyi válságstáb szerdai ülésén olyan döntés született, hogy a döntéshozatalt péntekre napolják el. Az ülésen megállapították, hogy a vírus terjedésének elsődleges forrásai a síközpontok és a téli üdülőhelyek, azaz az azokban működő vendéglátóhelyek – közölte Predrag Kon epidemiológus. Szavai szerint a pénteki ülésen elsősorban azt vitatják meg, hogy utóbbiak tekintetében a hétvégére vonatkozóan milyen intézkedések foganatosítását lenne indokolt javasolni.

A válságstáb tagjai egyetértettek abban, hogy a járványhelyzet tovább rosszabbodik, ezért kifejezettebbé kell tenni a járványügyi korlátozások betartásának ellenőrzését, noha az ellenőrzést már az elmúlt hetekben is magasabb szintre emelték – fejtette ki a testület ülése után Predrag Kon. Az iskolákra is odafigyelnek, mert valamelyest ezekben is rosszabbodott a helyzet – tette hozzá.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az esetleges hétvégi szigorítás a téli üdülőhelyeken működő vendéglátóhelyekre vonatkozna-e vagy a többi gócpontban működőre is, esetleg mindegyikre, Kon válasza a következő volt: „Adott esetben mindenképpen vonatkozni fog azokra a helyekre, ahol gócpontokat jegyeznek, ám ezeket egyelőre nem neveztük meg. Ismétlem, pénteken újfent megvitatjuk a kérdést, addig semmi nem változik a nyitvatartás tekintetében."
Kon emellett a vakcináció fontosságát hangsúlyozta, mondván, függetlenül a jelenlegi helyzettől, a vakcinával szerzett védettség hatékony eszköz a járvány elleni küzdelem során. Az első adag felvételét követően is történhet fertőződés, ám az esetek többségében az érintett kórképe nem súlyos, közölte, hozzátéve, hogy a testület egészségügyi szakértői szerint sokat segítene, ha 5 napra minden létesítmény bezárna, „ám ezt az elképzelést nem lehet megvalósítani".
A sokat emlegetett kollektív immunitás kapcsán Kon közölte, az minden járványt megállít, de hogy mikor érjük el az említett célt, elsősorban a vakcináció ütemétől függ. Meglehetősen derűlátók azok az értékelések, hogy nyárig kialakul a kollektív immunitásnak az a szintje, amely lehetővé teszi a korlátozások nélküli mindennapokat, ám semmi sem kizárt – vélekedett.
Azzal kapcsolatban, hogy miként vélekedik Tatjana Adžić Vukićevićnek, a batajnicai Covid-kórház igazgatójának tegnap reggeli nyilatkozatáról, Kon közölte: igyekeznek megakadályozni a legrosszabbat. A járványhelyzet elsősorban nem a korlátozásoktól, hanem a lakosság magatartásától függ – tette hozzá.
Tatjana Adžić Vukićević a Danasnak nyilatkozva a korlátozások foganatosítására kérte a válságstábot, mert attól tart, megismétlődhet a decemberi forgatókönyv, azaz ismét jelentősen növekedhet a napi esetszám. „Nem vagyok a válságstáb tagja, egyike vagyok azoknak az orvosoknak, akik kezdettől fogva a Covid-rendszer piros zónájában dolgoznak. Jelenleg az a benyomásom, hogy megismétlődik a tavaly decemberi helyzet. Megengedték, hogy minden működjön, most már szinte semmi sem segít. Tárgytalanná vált a gazdaságról beszélni, nem lesz, aki az embereket gyógyítsa" – fogalmazott az intézményvezető.

VAKCINÁCIÓ, DE TÖBB A FERTŐZÖTT
A K1 Tv-ben vendégeskedve Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának igazgatója arra mutatott rá, hogy Szerbiában és Izraelben is észrevehetően rosszabbodni kezdett a járványhelyzet, noha mindkét állam vezető helyen áll a vakcináció tekintetében. Szerinte ez talán azzal magyarázható, hogy a polgárok belefáradtak a korlátozásokba, és amikor megkezdődött a vakcináció, sokan azt hitték, eljött a lazítás ideje. Amíg folyik az immunizáció, rendkívül fontos szerepet töltenek be a megfelelő egészségügyi intézkedések – tette hozzá.
A WHO aktuális becslése szerint az év végéig vagy a következő év elejéig világszerte elegendő embert immunizálhatnak, ám továbbra sem biztos, hogy véget ér a járvány, hisz bármikor fellángolhat azok körében, akik valamilyen okból kifolyólag nem kaphatják meg a védőoltást. Az új vírusvariánsok és mutációk is fejtörést okoznak. Ezek tekintetében érdemes tudni, hogy minél több a fertőzött, annál nagyobb a lehetőség az előbbiek kialakulásához – jegyezte meg Marijan Ivanuša.

A FELFELÉ ÍVELÉS NAPJAI
Kedd és szerda között 3460 új fertőzést jegyeztek országszerte, az elvégzett tesztek száma 15 200, a pozitivitás aránya pedig 22,76 százalék. Az említett 24 órában hivatalosan 17 Covid-páciens hunyt el (4383 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,98 százalék). A kórházakban 3 776 Covid-pácienst kezelnek, közülük 152-őt mesterségesen lélegeztetnek.
Vajdaságban előző nap 689 volt az esetszám, Újvidéken 224 új fertőzést jegyeztek. A tartományban 6766 aktív fertőzést tartanak nyilván, 2036-ot Újvidéken.
Eddig hivatalosan 1 300 330 adag vakcinát adtak be az országban (ez nagyjából 40 300-zal több az előző napinál), a második adagnyi védőoltást 472 769-en kapták meg (21 111-gyel több az előző napihoz képest).

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter a Tabanovce határátkelőn szerdán 3510 adagnyit adott át a Pfizer–BioNTech vakcinájából Észak-macedón kollégájának, Venko Filipcsenek. Ezzel Szerbia összesen 8190 adagnyi vakcinát adományozott a szomszédos országnak – írja a Danas.