2024. március 28., csütörtök

2050-re kizöldülhet Szerbia

Nagy lépésekkel halad a digitalizálás – Bemutatták a NALED legújabb Szürke könyvét

Az egészségügyi rendszer teljes digitalizálása lesz a következő időszakban az egyik legfontosabb teendő – szögezte le Ana Brnabić kormányfő a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés (NALED) által kiadott legújabb Szürke könyv tegnapi belgrádi bemutatóján. A kormány az elektronikus egészségügyi karton, az e-beutaló és az e-betegszabadság rendszerének felállításán fáradozik, ezt a következő két hónapban el kell végezni. A miniszterelnök a kiemelt feladatok közé sorolta a szociális kártyák bevezetését, valamint az interneten dolgozók munkájának törvényes rendezését, de nem tért ki a bérterhek csökkentésének kérdésére, amely a NALED legfontosabb ajánlásai közé tartozik.

Szerbia a Világbank Doing Business listáján akár az első 10 helyezett közé is kerülhet, ha már sikerült a 9. helyet elfoglalnia az építési engedélyek kiadásában – állapította meg Zorana Mihajlović bányászati és energiaügyi miniszter. Szavai szerint hatalmas változások zajlanak az energiapolitikában, egy nagyra törő, 10 milliárd euró értékű tervet készítettek.

Közölte, a védett övezetekben nem fogják engedélyezni kis vízerőművek építését. Bejelentette, hogy hamarosan négy új bányászati, illetve energiaügyi törvényt alkotnak, köztük a megújuló energiaforrásokról szólót. ,,Meggyőződésünk, hogy 15 éven belül azt mondhatjuk majd: az energia legkevesebb 40 százalékát megújuló forrásokból nyerjük, 2050-re pedig egy teljesen ,,zöld” Szerbiáról beszélhetünk” – mondta a miniszter.

A 13. Szürke könyv kiadása kapcsán a szerbiai gazdasági reformokról tartott NALED-tanácskozáson Mihailo Jovanović, az elektronikus közigazgatási és IT-iroda vezetője a banki szolgáltatások további korszerűsítéséről beszélt. A digitalizációs folyamatok továbbvitelének keretében hamarosan arra is lehetőség lesz, hogy a polgárok anélkül vegyenek fel kölcsönt, hogy egyszer is elmennének a bankba, és annak a programnak a kiteljesítésén is fáradoznak, melynek eredményeként nemcsak a szerbiai polgárok, hanem külföldiek is igénybe vehetik az elektronikus közigazgatás szolgáltatásait. Heteken belül lehetővé teszik az elektronikus fizetés egy új formáját is, melynek köszönhetően a polgároknak nem kell többé felmutatniuk a befizetésről szóló bizonylatot.

Thomas Schieb, Németország belgrádi nagykövete a német fejlesztési együttműködés eredményeit méltatta, és arra figyelmeztetett, hogy Szerbiában még mindig nagymértékben jelen van az árnyékgazdaság, ami hátráltatja a gazdasági fejlődést, táptalaja a korrupciónak, gátolja a tisztességes konkurenciát, és nehezíti az ország uniós felzárkózását. Utalt arra, mekkora sikerrel járt a mezőgazdasági idénymunkások elektronikus úton történő bejelentésének programja, és hogy ezt más területekre is ki kell terjeszteni. Ennek kapcsán Darija Kisić Tepavčević munkaügyi és foglalkoztatási miniszter elmondta: az idénymunkát vállalók könnyített bejelentésének rendszerét az építőiparban, az idegenforgalomban és a házi kisegítő munkákban is alkalmazni tervezik, már készül a vonatkozó törvény, ami annál inkább jelentős lesz, mert a mezőgazdaságban a napszámosok elektronikus bejelentéséből tavaly 245 millió dinár folyt be a költségvetésbe.

Sian Macleod, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövete a Szürke könyv bemutatóján elmondta: országa 65 IT-projektumot támogatott 20 millió font értékben, Sam Fabrizi, az EU belgrádi küldöttségének vezetője pedig a közigazgatás további reformját és az üzleti légkör javítását sürgette.

A legújabb Szürke könyvből kiderül, hogy tavaly a jobb gazdálkodási feltételeket segítő 100 ajánlás közül csupán kettőt sikerült egészében véghezvinni, 11-et pedig részben. Ennek legfőbb oka a koronavírus-járvány miatt bevezetett redkívüli helyzet, bizonyos mértékben pedig az intézmények felkészületlensége és a korlátozott szakmai és műszaki kapacitások.

A járványhelyzet megmutatta, hogy az adminisztrációs eljárások nagy része áthelyezhető a digitális világba. A NALED 29 ajánlása közül a Pénzügyminisztérium 24-et nem tudott megoldani, a mezőgazdasági tárca pedig egyet sem. Mégis, a legtöbb megoldott vagy részben megoldott kérdés a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozott. A Szürke könyv új kiadásában a NALED 13 új javaslatot fogalmazott meg a gazdálkodás adminisztratív akadályainak elhárítására, ugyanakkor megismételte, illetve kiegészítette a tavaly nem realizált 87 ajánlást. A 10 prioritásnak számító javaslat között van az államigazgatás korszerűsítése és a fiskális politika továbbfejlesztése, az adókötelezettek költségeinek és a bérterheknek a csökkentése, továbbá a szennyvíztisztító rendszereknek a korszerűsítése.

Nyitókép: Beograd, 23.02.2021. - Nacionalna alijansa za lokalni demokratski razvoj (NALED) predstavila je 100 preporuka za bolje uslove poslovanja u Srbiji, danas u hotelu "Hajat" u Beogradu. Na fotog