A fiziokratizmus elnevezés a görög természet és az erős szavakból származik. Valójában a francia felvilágosodás közgazdasági teóriáját jelenti. Annak idején a gazdaságban is az ész uralmának megteremtésére törekedtek. Mivel a 18. században a mezőgazdaság, a földművelés volt a gazdasági élet alapja, az ipar pedig a mezőgazdaság függvénye, ehhez igazodva a fiziokratizmus a mezőgazdaságban látta a gazdagság egyetlen forrását. Az ipart másodlagos foglalkozási ágnak tartotta, amelyben nem keletkezik új érték, azaz értéktöbblet.
Az utóbbi időben viszont a hozzáadott érték szerepel hangsúlyosan a teóriákban. Általában azok járnak rosszabbul, akik nyersanyagot exportálnak, és azok profitálnak, akik feldolgozott formában értékesítik a nyersanyagot. Valójában azonban a mezőgazdaságban megtermelt javak és feldolgozott formában történő értékesítésük is egyaránt stratégiai fontosságú. A járványhelyzetben a nemzeti szintű önellátottság jelentősége minden országban felértékelődött. Megmutatkozott, hogy amikor gondok jelentkeznek az élelmiszer-ellátottságban, minden ország a saját polgárainak érdekét tartja szem előtt. Az agrárgazdaság szerepe most felértékelődhet a lakosság szemében. Fontos lenne odafigyelnünk az ágazatra, és azokra is, akik dolgoznak benne. A mai korban ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a népesség jelentős része messze „sodródott” a mezőgazdaságtól, és általában a természettől. Nincs meg a megfelelő háttértudás, ami által értelmezni tudnák a mezőgazdaságról kapott információkat.
Egyes ágazatok kilátástalan helyzetbe kerültek
A növénytermesztők bizakodóak most, hiszen a terményárak emelkedése meghaladta az újratermelési anyagok árának emelkedését. Valójában azonban az input áremelkedése mindenkit érint, viszont a legjobb áron csak keveseknek sikerült a terményt eladni. Egyes elemzők vélekedése szerint a túlzott export akár áruhiányhoz is vezethet a hazai piacon. Az agráriumot a pandémia a figyelem központjába helyezte, és egyben arra is rámutatott – már sokadszor –, hogy miért lenne fontos a hazai termékek vásárlása békeidőben is.
Nehéz ugyanakkor általánosságban vizsgálódni, mert sokrétű az a hatás, ami a mögöttünk álló időszakban érintette az agráriumot. Míg például a klasszikus szántóföldi növénytermesztésre szakosodott réteg jól vészelte át a járványhelyzetet, voltak és vannak is olyan ágazatok, amik kifejezetten súlyos problémákkal szembesülnek. Tavaly tavasszal például a korai zöldségtermesztésre szakosodott termelők, vagy a díszkertészetek, akik/amik hagyományosan és jellemzően a tavaszi időszakban valósítják meg bevételük jelentős részét, az árut nem tudták értékesíteni egyrészt a piacok bezárása és egyéb korlátozások miatt. Másrészt a kereslet is jelentősen megcsappant, hiszen az emberek másra költöttek, vagy tartalékolták a pénzüket, nem tudva, hogy mit hoz a jövő. A teljes tej- és juhágazatot, azon belül különösen a bárányértékesítéssel foglalkozó gazdákat is a létbizonytalanság fenyegette, hiszen most elmaradtak az egyébként szinte a folklór részét képező szokásos tavaszi nagy családi báránysütések, és a vendéglátóipari létesítmények sem kínálhatták a báránysültet. A halászati ágazat szintén egy sajátos piac. Az éttermek, halászcsárdák bezárása jócskán beszűkítette az értékesítési lehetőséget, sok halgazdaságban elhalasztották a lehalászást is. A koronavírus mellett olyan problémákkal is meg kellett küzdenie az ágazatnak, mint a tavaszi fagykár, mely elsősorban a gyümölcstermelők bevételein keresztül fejtette ki negatív hatását.
Munkahelyeket jelent minden szektorban
A lakosság – főleg a járvány első időszakában –, aggódni kezdett, hogy lesz-e elegendő élelmiszer. Csak toalettpapír és liszt fogyott el a boltok pultjairól. Azt sem az okozta, hogy nem lett volna elegendő, hanem inkább az, hogy logisztikailag nem győzték leszállítani az üzletekbe, és a polcokra kirakni, de ez csak átmenetileg volt így.
A járvány megmutatta, hogy hatványozottan fontos a hazai élelmiszerek vásárlása, s ez nem csak egyszerű hazafias cselekedet, mert a gazdaságban meglévő termelési láncokon keresztül, a bonyolult és sok esetben nem is annyira bonyolult kapcsolódások által sokak munkahelye kerülhet veszélybe annak következtében, ha a hazai gyártó tönkremegy. Ha a hazai termék „békeidőben” is keresett, az egyik biztosítéka annak, hogy krízishelyzetben sem kelljen mások esetleges, de sokszor bizonytalan jóindulatára várni.
A járványhelyzet rávilágított arra, hogy milyen komoly stratégiai jelentősége van annak, hogy békeidőben, amikor lehetőség van választani a hazai és az importtermék között, miért fontos a hazai termelőket előnyben részesíteni. Természetesen ezt nem minden helyzetben és mindenáron kell erőltetni. Sokak szerint ugyan ez ma már egyfajta divatjamúlt gondolkodás, pedig tisztán gazdasági értelemben sem teljesen irracionális. Arról nem is beszélve, hogy környezetvédelmi szempontból sem mellékes, hogy egy terméket 50, 500 vagy 5000 kilométeren keresztül kell utaztatni. A megvásárolt hazai termékek arányának bővítéséhez persze – nem mellékesen – arra is szükség van, hogy az élelmiszeripar és a termelés képes legyen jó ár-érték arányú termékeket kínálni a fogyasztóknak.
