2024. április 19., péntek

Támogatások vállalkozóknak

A Gazdasági Minisztérium, a Fejlesztési Alap és a Pannonreg közös programjai

Szerbia Gazdasági Minisztériuma február 8-án több programot indított el, amelyekkel a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, illetve a vállalkozókat szeretné támogatni. Idén erre a célra 450 millió dinárt különítettek el, és a minisztérium a kormány Fejlesztési Alapjával, valamint a Pannonreg Regionális Fejlesztési Ügynökséggel együttműködve valósítja meg azt. A programok részleteit Ljubica Mesaroš, a Pannonreg ügynökség igazgatóhelyettese tegnap egy sajtótájékoztató keretein belül ismertette, ahol arra is felhívta a figyelmet, hogy az ügynökség csütörtökön kétnapos képzésre várja a program iránt érdeklődő kezdő vállalkozókat.

Az igazgatóhelyettes a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vállalkozók számára jelenleg három program áll nyitva. Az első programot a női és a harminc évnél fiatalabb vállalkozók számára irányozták elő. Ebben a programban a 2016. január elseje után bejegyzett vállalkozások vehetnek részt. A második program a fiatal vállalkozások és vállalkozók számára nyújt anyagi támogatást. Ezen a 2019. január elseje után bejegyzett vállalkozások vehet részt. A harmadik program az érett vállalkozásokat kívánja támogatni. A minisztérium egy negyedik programot is elindít, amellyel új felszerelések beszerzését szeretnék támogatni. Ez utóbbi azonban egyelőre az előkészítés szakaszában van.

Ljubica Mesaroš a fentiekhez hozzátette, hogy a programok vissza nem térítendő támogatások és a Fejlesztési Alap kedvezményes hiteleinek kombinációjából állnak. A vissza nem térítendő támogatások aránya, programtól függően, a női és a harminc évnél fiatalabb vállalkozók számára 20, 30 vagy akár 35 százalék is lehet. Az érett vállalkozások számára előirányzott program többek között gyártásra használt helyiségek építését, bővítését, felújítását támogatja, valamint öt évnél nem régebbi felszerelések, járművek beszerzését. Ebben az esetben a vissza nem térítendő támogatás vállalkozók esetében nem lehet kevesebb, mint 75 ezer dinár, a vállalatok esetében pedig 250 ezer dinár, illetve nem lehet több, mint 12,5 millió dinár. A kezdő vállalkozók számára a vissza nem térítendő támogatás 30 százalékot tesz ki. Itt többek között öt évnél nem régebbi felszerelések, járművek beszerzését támogatja a program.

Ljubica Mesaroš, a Pannonreg ügynökség igazgatóhelyettese

Ljubica Mesaroš, a Pannonreg ügynökség igazgatóhelyettese

A fenti programokkal kapcsolatban a Pannonreg ügynökség csütörtökön és pénteken 10 órától ingyenes képzést tart a kezdő vállalkozók számára, a Szabadegyetem 212-es termében. Az ügynökség szakemberei a képzésen tanácsot is adnak a jelentkezéshez szükséges munkaterv kidolgozásához. Az ügynökség kéri azokat a munkanélküli személyeket, akik az önelhelyezési programban szeretnének részt venni, hogy szintén jelenjenek meg a képzésen. A képzésen kapható elismervény ugyanis nélkülözhetetlen dokumentum az önelhelyezési programhoz való jelentkezés során. Emellett azon munkanélküliek, akik megnyitják vállalkozásukat, szintén részt vehetnek a fent ismertetett programok egyikében. További információk személyesen az ügynökség irodájában kaphatóak, amely a Szabadegyetemem található vagy a 024/554-107-es telefonszámon, továbbá az ügynökség (www.panonreg.rs), a gazdasági minisztérium (www.privreda.gov.rs) és a Fejlesztési Alap (www.fondzarazvoj.gov.rs ) honlapján.