2024. április 20., szombat

Vučić: Nehéz időszak elé nézünk

Aleksandar Vučić a Szerb Haladó Párt elnökségi ülése után azt nyilatkozta, hogy elemezve a legutóbbi koszovói választásokat, megerősítést nyert a Szerb Lista dominanciája a szerb lakosság körében. Hozzátette, hogy tárgyalni fog Miroslav Lajčakkal, megvitatják, hogy „Szerbia mit tud, mit akar, és mit nem fog megtenni semmiképpen sem”. Mint mondta, az EU és az USA közös nyomásgyakorlására számítanak.

Nehéz időszak elé nézünk – hangsúlyozta Vučić, hozzátéve, hogy a nemzeti érdekek védelme és megőrzése céljából minden erőfeszítést megtesznek.

A Szerb Haladó Párt mai ülésén megállapodtak abban, hogy – a járványügyi helyzet függvényében – májusban vagy áprilisban tartják a Főbizottság ülését. Azon a találkozón döntenek egy szeptemberi megbeszélésről, mely egyben a választási folyamat előkészítése és kezdete lesz. Elmondta, hogy fiatal csapattal készülnek a politikai vitákra annak érdekében, hogy megmutassák, a fiatalok őszinték és tisztelik a politikai ellenfeleket.

Az államfő a koronavírus-járványról is beszélt. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány elleni küzdelemben hatékonynak bizonyult gyógyszerek áprilisban, legkésőbb május elején érkeznek Szerbiába. Hangsúlyozta, hogy Németország és Svédország után, Szerbia lesz a harmadik Európában, ahol a gyógyszert alkalmazzák. Rámutatott, hogy a gyógyszerek drágák, az ország 40 millió eurót fizetett kétmillió kapszuláért.