2021. március 2., kedd

Erőteljes a magyar cégek érdeklődése térségünk iránt

A Szerbiába történő magyarországi beruházásokról, valamint a nagyléptékű palicsi idegenforgalmi tervekről, a szabadkai Népszínház épületének várható befejezéséről nyilatkozott Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, a VMSZ vezetője a Szabadkai Magyar Rádió ma reggeli műsorában.

Mint a beszélgetés kezdetén leszögezte, az utóbbi egy év kétségkívül a koronavírus elleni egészségügyi küzdelemről szólt, mely magával hozta a gazdaságért és az egzisztenciáért folytatott harcot is.  

– Ha mindent összeszámolunk, mintegy 50 magyarországi cég fog beruházni elsősorban Vajdaságba, de Szerbiába is mintegy 50 millió euró értékben. Ha ehhez még hozzátesszük a banki támogatásokat, akkor ez az összeg csaknem megduplázódik. Mindezzel új munkahelyeket teremtünk, rengeteg új tevékenységet, a megélhetést megkönnyítjük, itt helyben – de nem csak Észak-Bácskában –, hanem tartományszerte. Az új tevékenységek palettája szélesnek igérkezik, közöttük lesz sörfőző üzem, vagy betonelemeket készítő üzem is – mondta.

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy miért érdekeltek a magyarországi üzletemberek a vajdasági/szerbiai beruházásokban, Pásztor István megállapította, hogy a Nyugat-Balkán térsége ilyen tekintetben felértékelődött, és lassan beérik a több évtizedes igyekezet gyümölcse a térség politikai konszolidálására.

– Ebben a pillanatban erőteljes a magyar cégek érdeklődése térségünk iránt, most az kellene – és ezen fáradozunk is –, hogy felkeltsük a szerbiai cégek érdeklődését a magyarországi beruházások iránt.

A palicsi beruházásokról szólva Pásztor István – aki a Palics Park Kft. közgyűlési elnöki posztját is betölti –, hangsúlyozta, hogy állandóan napirenden szerepelnek a régóta tervezett nagy hotelberuházás és a tavak vízminőség-javításának ügye is. A szálloda mintegy 210 szobás, magas igényeket is kielégítő, külső-, belső fürdőtérrel rendelkező, és hatalmas anyagi ráfordítást igénylő beruházás lesz, aminek a terveit reményei szerint hamarosan bemutatnak a szerb kormánynak is. Ha minden a tervek szerint halad, megítélése szerint legalább 2-2,5 év kell ahhoz, hogy az igazán régi terv megvalósulhasson.

A legnagyobb léptékű fejlesztésről, az aquapark kiépítéséről szólva Pásztor István leszögezte, hogy március 7-éig biztosan nem készül el, legalább 392 millió dinár hiányzik a munkálatok lezárásához.

– Idén elkészülhet, azon dolgozunk, hogy még az őszi hónapokban ez megtörténjen, ám azt gondolom, hogy a biztonság kérdése a legfontosabb, vagyis mindent meg kell tenni, hogy a jövőbeni felhasználók teljes biztonságban legyenek a csúszdákon, és az egész létesítményben – mondta többek között Pásztor. Mint leszögezte, ezekkel a fejlesztésekkel, továbbá Palics szennyvízkérdésének rendezésével a település fejlődése olyan irányba mozdítható el, ami visszaadná eredeti, fürdővárosi jellegét.

A képviselőház elnöke, és a VMSZ elnöke azt is elmondta, hogy biztosított a pénz a szabadkai Népszínház épületének befejezésére, ami idén év végéig elkészülhet.

A fejlesztéseken túl ezúttal is megkerülhetetlen kérdés volt a koronavírus elleni védoltás, melyet immár 1,1 millió ember vett fel Szerbiában, sokan a második adagot is. Pásztor István nagy eredménynek könyveli el, hogy a kérdés nincs túlpolitizálva, mint Magyarországon, ezenkívül rámutatott arra a megkerülhetetlen tényre, hogy Szerbiában kezdettől fogva világos: mindenki maga döntheti el, felveszi-e a védőoltást, vagy nem, s ha igen, akkor melyiket a jelenleg rendelkezésre álló négyféle vakcina közül. Mint leszögezte, bármelyik választás jobb döntés, mint nem felvenni a nyájimmunitást és az élet normalizálását szavatoló védőoltást.