2024. április 20., szombat

Megfeleződik a gázhálózatra való csatlakozás díja

A földgázhálózatra való csatlakozás költségei ezentúl nem haladják meg a 100 ezer dinárt – áll az Építészeti, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium közleményében. Tomislav Momirović illetékes miniszter ugyanis aláírta azt a dokumentumot, amely a különleges célú objektumokról és munkálatokról szóló szabályozás módosításával lehetővé teszi a csatlakozás díjának csökkentését – emelték ki a jelentésben.

A háztartások az eddigiekben egyes településeken akár 200 ezer dinárt is fizettek, ha rá szerettek volna csatlakozni a gázhálózatra. A befizetett összeg tartalmazta a csatlakozás kiépítéséhez szükséges dokumentáció beszerzését, illetve a munkálatok megkezdéséhez és elvégzéséhez szükséges engedélyt is. Az adminisztrációs költségek tehát 30 ezertől 80 ezer dinárig terjedhettek, de meg kellett téríteni a kataszteri helyzetfelmérést (KTP) és az ötletterv kidolgozását is (IDP).

A különböző díjazások miatt esetről esetre igencsak jelentős különbségek mutatkoztak a csatlakozás összköltségének mértékében – magyarázták az illetékesek. A lakosoknak ugyanis eddig legkevesebb 60 ezer dinárt kellett biztosítaniuk ahhoz, hogy használhassák a vezetékes gázt, de a legtöbb településen a 100 ezer dinárt is jócskán meghaladták a csatlakozás költségei. A szabályzat módosításával azonban a jövőben kizárólag a gázhálózatra való csatlakozást fizettetik meg, az összeg nagyságát pedig összehangolják a munkálatok értékével – ígérik a minisztérium közleményében.

Ugyanitt kiemelik, hogy az új rendelkezésekkel ösztönözni szeretnék az embereket arra, hogy csatlakozzanak a gázhálózatra. Felméréseik szerint ugyanis a lehetséges felhasználók 95 százalékának tulajdonában olyan objektumok vannak, amelyeknek a nagysága nem haladja meg a 400 négyzetmétert: a potenciális ügyfelek családi házakkal, villákkal és nyaralókkal rendelkeznek – írják a közleményben.