2024. március 29., péntek
ATLÉTIKA

Két arany Isztambulból

A szerb atlétikaválogatott két arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzérmet szerzett szombaton a felnőttek Isztambulban megrendezett fedett pályás Balkán-bajnokságán. A dobogó legfelső fokára a hosszú idő után újra versenyző és a márciusi fedett pályás Európa-bajnokságra gőzerővel készülő távolugró, Ivana Španović (6,75 m), valamint a súlylökő Armin Sinančević (20,63 m) állhatott fel, az ezüstérem az 1500-as Nikola Bursać (3:46,91 p), míg a bronz a sprinter Milana Tirnanić (7,41 mp) nevéhez fűződik.

Španović, úgy látszik, végre túl van az őt hátráltató sérüléseken, egyre jobb versenyeket produkál, a hétvégén idei legjobbjával, 6,75 méterrel nyert. „Közel két éve nem éreztem ilyen lendületet, Törökországban az elugrásra fektettük a legnagyobb hangsúlyt, ezt sikerült is jól kivitelezni, így az edzőmmel elégedettek vagyunk. Az eddigi két versenyem és a következő, szerdán esedékes belgrádi felmérés mind az Eb-felkészülést szolgálják, egyelőre jó úton haladunk” – nyilatkozta Španović. A távolugró idei első fő versenyét, a toruńi terem-Eb-t március 5. és 7. között rendezik meg. @sz = n ekk

Vlašić visszavonul

Bejelentette visszavonulását Blanka Vlašić, a horvátok világbajnok magasugrója. A 37 éves atléta pénteken közölte döntését, amelynek az évek óta húzódó lábsérülése az elsődleges oka. Vlašić kimagasló tehetsége volt a női magasugrásnak. Már 16 évesen a 2000-es sydney-i olimpián szerepelt, majd 2008-as pekingi játékokon ezüst-, míg a legutóbbi, riói olimpián bronzérmet nyert. Karrierje közben számos komolyabb sérülés hátráltatta, ennek ellenére hosszú éveken át a mezőny egyik legjobbja volt. Szabadtéren 2007-ben és 2009-ben is világbajnok lett, 2011-ben és 2015-ben ezüstérmes, 2010-ben pedig az Európa-bajnoki címet is begyűjtötte. Fedett pályán szintén két vb-címet szerzett 2008-ban és 2010-ben, de már 20 évesen, a 2004-es budapesti, tető alatti vb-n harmadik volt. A 2010-ben a világ legjobb atlétájának választott horvát sztár egyéni csúcsa 2,08 méter, ami egy centivel marad el Sztefka Kosztadinova világcsúcsától.