2024. március 29., péntek

FRISSÍTETT – Lámpásokkal és rozmaringgal búcsúztak Balaševićtől az újvidékiek (VIDEÓ)

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el.

Ma 19 órától az újvidéki Duna-parton búcsúztak a székvárosiak a pénteken elhunyt Đorđe Balaševićtől. A polgárok lámpásokkal és rozmaringgal tisztelegtek az énekes-dalszerző előtt, a Szerb Nemzeti Színház kórusa pedig Balašević legismertebb műveiből adott elő néhányat.

Sajtóinformációk szerint több ezren gyűltek össze a Duna-parton, de a péterváradi hídról is sokan követték az eseményt. Minden dal után tapssal tisztelegtek az egybegyűltek Balašević előtt. 

A Vajdasági RTV jelentése szerint megtelt a rakpart, a közeli utcákban lezárták a forgalmat. Mint írják, a Szerb Nemzeti Színház operaénekese, Verica Pejić énekelte el a dalszerző Slovenska című dalát, később pedig az intézmény énekkara adta elő a Jesen stiže dunjo moja című művet. A Dunán fáklyás csónakok tisztelegtek a „pannon tengerész" előtt.

A szervezők az Éjjel, amikor Đole átúszta a Dunát nevet adták a megemlékezésnek, utalva az énekes egyik dalára.

Az illetékesek arra kértek mindenkit, hogy tartsák be a hatályban lévő járványügyi előírásokat.