2024. április 19., péntek

Fontos a hallgatók egészségvédelme

Branko Ružić: A egyetemistáknak és a szakfőiskolásoknak fenntartott orvosi rendelők az egészségügyi rendszer részeiként kell, hogy működjenek

Branko Ružić oktatásügyi miniszter szerint az egyetemi és a szakfőiskolai hallgatóknak fenntartott orvosi rendelők az egészségügyi rendszer része kell, hogy maradjanak, hiszen ezen intézmények a fiatalok egészségvédelmére szakosodtak.

– Fontos, hogy az egészségvédelem elérhető legyen a hallgatók számára azokon a településeken, amelyeken a tanulmányaikat végzik – mondta a tárcavezető. Mint ahogyan a minisztérium közleményében fogalmazott: jó az együttműködés a hallgatók és az oktatásügyi minisztérium között. A tárcavezető azt is kiemelte, hogy az egyetemisták és a főiskolások szabadon foglalkozhatnak minden számukra fontos kérdéssel. Emellett az is sokat számít, hogy az intézmények nyitottak a párbeszédre, és olyan javaslatokat tesznek, amelyek elősegítik az oktatás feltételeinek fejlődését.