2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Szerződésben 12 millió vakcina

Az eddigiekben 1,08 millióan igényelték a védőoltást

Újabb szállítmány Szputnyik V védőoltás érkezett hétfőn, ezúttal 50 ezer adagnyi. Nenad Popovićinnovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter elmondása szerint az említett oltóanyag első adagjáról van szó – egyelőre a Szputnyik V az egyetlen olyan, használatban lévő védőoltás, amelynek az első és a második adagja különbözik egymástól. A köztársasági kormány közleménye szerint Popović a Szerbia és az Oroszország közötti baráti kapcsolatokat méltatta, szerinte ennek köszönhető, hogy az európai országok közül Szerbia kapja a legtöbb Szputnyik V-t. A tisztségviselő emlékeztetett, hogy Szerbia 2 millió adagnyi Szputnyik V megvásárlásáról írt alá szerződést, majd abbéli reményének adott hangot, hogy március végéig, vagy legkésőbb április elejéig az összes megérkezik.

Szintén tegnap 46 800 ezer adagnyi érkezett a Pfizer–BioNTech vakcinájából. Egy hete hétfőn 40 950 ezer adag érkezett ebből az oltóanyagból. Szerbia pénteken új szerződéssel módosította a Pfizer gyógyszergyártó vállalattal korábban aláírtat, ennek eredményeképpen, a bejelentések értelmében, az év második negyedében nem 500 ezer, hanem 1,2 millió adagnyi érkezik a Pfizer–BioNTech védőoltásából.

Ana Brnabić miniszterelnök szavai szerint Szerbia eddig 12 332 200 adagnyi védőoltásról írt alá szerződést, ebből az eddigiekben 2 milliónyi érkezett meg. Reméli, hogy márciusban nagyjából 600 ezer adagnyi oltóanyag érkezik az országba – tette hozzá Ana Brnabić a Happy Tv vendégeként.

Mint arra Ana Brnabić emlékeztetett, vasárnap 150 ezer adagnyi AstraZeneca-vakcina érkezett az országba, majd 12 hét múlva újabb 150 ezer adagnyi esedékes – ennél a vakcinánál az első és a második oltás között nem 21 napnak, hanem 12 hétnek kell eltelnie. A miniszterelnök elmondása szerint a második oltás tekintetében Szerbia első Európában, és második a világon. Brnabić nem kívánt választ adni a védőoltások árával kapcsolatos kérdésre, szerinte ezt egyik ország sem közli. „Szinte hihetetlen, hogy milyen módon szerezzük be az oltóanyagot. Ebben a folyamatban Aleksandar Vučić befolyása és baráti kapcsolatai döntő jellegűek” – fejtette ki a kormányfő.

Az AstraZeneca oltóanyagának a szerbiai disztribúciója tegnap kezdődött meg, így az oltást mától az ország mindegyik helyi önkormányzatában megkaphatják az érdeklődő polgárok – közölte Mihailo Jovanović, a kormány IT- és e-közigazgatási irodájának igazgatója, majd azt is elmondta, hogy január eleje óta az országban 1,08 millió polgár igényelte a koronavírus elleni védőoltást.

VÁRJÁK A TIZENÖTÖDIK NAPOT

Az immunizáció kezdete óta több mint 1,2 millió adagnyi vakcinát adtak be az országban, az oltóanyag második adagját pedig több mint 400 ezer polgár kapta meg eddig – közölte a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva Verica Jovanović, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója, aki hiszi, hogy a járványellenes küzdelemben fontos pillanat lesz, amikor 500 ezer polgár revakcinációja után eltelik 15 nap.

Verica Jovanović az aktuális járványhelyzetet elemezve elégedetlenségének adott hangot, hogy az utóbbi tíz napban rosszabbodni kezdtek a mutatók. A szombat és a vasárnap között eltelt 24 órában az elvégzett tesztek negyede volt pozitív, ami valóban kedvezőtlen – jegyezte meg. Szerinte a járványhelyzet tekintetében nemcsak a pozitivitás aránya árulkodó, hanem a kórházakban kezelt Covid-páciensek és a Covid-rendelőket felkereső, úgynevezett első vizsgálatosok száma is – mindkettő növekszik. A járványt egyelőre sikerül ellenőrzés alatt tartani, de ha nem tartatják be a korlátozó intézkedéseket, ez megváltozhat – emelte ki Verica Jovanović.

Arra nem kívánt egyértelmű választ adni, hogy az egészségügyi válságstáb következő ülésén azok mellett sorakozik-e fel, akik már a múlt héten a korlátozások szigorítását helyezték kilátásba.

NEM VÉSZES

Az oktatási intézményekben uralkodó járványhelyzettel kapcsolatban lapunk tegnap felkereste kérdéseivel az oktatási minisztériumot. Egyebek mellett arra szerettünk volna választ kapni, hogy a második félév kezdete óta az iskoláskor előtti intézményekben, az általános iskolákban és a középiskolákban hány diák és alkalmazott fertőződött meg, volt-e példa a vírus terjedésére az intézményekben, hol és hány osztályban volt esetleg szükség teljesen áttérni a távoktatásra, és mi a helyzet a vajdasági oktatási intézményekben. A minisztérium sajtószolgálatának válaszában közölték, hogy az iskolákban nem riasztó a járványhelyzet. A fertőzöttek száma valamelyest növekedett, elsősorban a középiskolákban, ám a fertőzöttek aránya az utóbbiakban sem haladja meg az ország összes középiskolásának az 1 százalékát.

Az oktatási rendszer bebizonyította, hogy vitális és képes választ adni az összes kihívásra. Az oktatási minisztérium nem értékeli a járványhelyzetet, és intézkedéseket sem rendel el. Ez a közegészségügyi intézetek és a válságstábok hatáskörébe tartozik. A minisztérium figyelemmel kíséri a helyzetet az oktatási intézményekben, és az arra felhatalmazottak javaslatai nyomán jár el. Mindemellett a szülők bármikor választhatnak a tantermi és távoktatás között gyermekük számára – fogalmaznak a minisztérium válaszában.

Branko Ružić tárcavezető január 25-ei, az N1 Tv-nek adott interjújában elhangzottak értelmében a második félév kezdete óta addig a napig az iskoláskor előtti intézményekben 17 gyermeknek (az összes 0,015 százaléka) és 110 nevelőnek a szervezetéből mutatták ki a vírus jelenlétét, az általános iskolákban 340 diáknak (0,13 százalék) és 322 alkalmazottnak a szervezetéből, a középiskolákban pedig egy hét alatt 360 fertőzött diákot (1 százalék) és 147 fertőzött alkalmazottat jegyeztek.

2956 ÚJ FERTŐZÉS – 14 ELHUNYT

A hétfői járványügyi jelentés értelmében országosan 2956 új fertőzést jegyeztek. Az elvégzett tesztek száma 12 054, a pozitivitás aránya 24,5 százalék. A vizsgált 24 órában hivatalosan 14 Covid-páciens hunyt el, 4351 a járvány kezdete óta. Kórházi kezelésre 3641 Covid-páciensnek van szüksége, mestersége lélegeztetésre viszont 153-nak. A járvány kezdete óta 439 596 koronavírus-fertőzést jegyeztek.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet 282 új fertőzésről számolt be a tartomány területén. Újvidéken jegyezték a legtöbb fertőzöttet, 107-et. Az aktív esetek száma a tartományban 5976, a székvárosban 1711, a többi településen pedig 1000 alatt alakul.