2024. április 18., csütörtök

Újabb ötvenezer orosz védőoltás érkezett Szerbiába

A belgrádi Nikola Tesla repülőtérre ma reggel 8 óra körül szállt le egy Oroszországból érkező, védőoltásokat szállító repülőgép, fedélzetén 50 ezer Sputnyik V vakcinával – írja a B92 hírportál.

Nenad Popović innovációs miniszter szavai szerint ez a Sputnyik védőoltások első komponense, amellyel 50 ezer embert lehet majd beoltani.

Elmondta, hogy ezek a védőoltások a szentpétervári Biokad gyárból származnak, ahol két hónappal ezelőtt az orosz legfelső vezetés jelenlétében megkezdődött a Sputnyik V vakcina sorozatgyártása.

– Szerbia továbbra is az egyedüli állam Európában, amely számára az orosz vezetés engedélyezte nagyobb mennyiségben is a védőoltások szállítását. Oroszországban figyelemmel és elismeréssel követik a szerbiai immunizációt, amely Vučić elnök irányítása alatt megy végbe – mondta Popović.

Elégedettségének adott hangot, ugyanis az Oroszországból származó védőoltások beszállítása a terveknek megfelelően halad.

– Két millió védőoltás megrendelését beszéltük meg Oroszországgal. Várakozásaink szerint március végéig, illetve április első feléig, a megbeszélt mennyiség teljes egészében leszállításra kerül majd – nyilatkozta Popović.

A miniszter elmondása szerint a ma reggel érkezett védőoltásokat azonnal a Torlak intézetbe szállítják, ahonnan az ország minden immunizációs állomására jut majd belőlük.