2024. március 29., péntek

Rakéták csapódtak be egy iraki légi támaszponton

Három rakéta csapódott be szombaton az iraki Baladban található légi támaszponton, amelyet egy az amerikai erőkkel szerződésben álló cég is használ – mondta el a biztonsági erők egyik tisztségviselő.

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Alig egy héten belül ez volt a második rakétacsapás.

A Szalád ed-Dín kormányzóságban található, Bagdadtól 90 kilométerre északra fekvő támaszpontot katyusa rakétákkal támadták – mondta el Mohammed al-Bazi, a tartományi rendőrség munkatársa.

A rakéták egyike egy olyan épületbe csapódott be, amelyet egy az amerikai erőkkel szerződésben álló cég használ. Egy, a vállalatnak dolgozó iraki polgári személy megsérült. Két másik rakéta egy üres területen csapódott be a bázison belül – tette hozzá az illetékes.

Balad a legnagyobb katonai légi támaszpont Irakban. A bázist korábban számos amerikai katona és tanácsadó használta, de ők a hasonló támadások miatt több mint egy évvel korábban elhagyták a területet.

 Hétfő este Irak északkeleti részén, a Kurdisztáni Autonóm Régió székhelye, Erbíl repülőtere, valamint egy amerikai bázis környékén csapódtak be rakéták. Egy amerikai polgári alkalmazott meghalt, további öt megsebesült, és egy amerikai katona is életét vesztette.

A múltban Irán által támogatott fegyveres csoportok követtek el hasonló támadásokat.