2024. április 20., szombat

Egyes városokban szigorúbb intézkedések várhatók

Branislav Tiodorović járványügyi szakember, a válságstáb tagja elmondta, hogy az előttünk álló héten a fertőzöttek számának többszörösére számíthatunk, emiatt egyes városokban, Ariljeban, Vranjéban és Belgrádban, szígorítanának az intézkedéseken.

A fertőzöttek számának növekedése elsősorban a téli üdülésről hazaérkezők miatt szükséges, magyarázta Tiodorović a Nova S televízió reggeli műsorában.

Elmondta, hogy cseppet sem neheztel azokra, akik részt vettek a megemlékezéseken, amelyeket Đorđe Balašević tiszteletére szerveztek, azonban hozzátette, hogy az ilyenkor a polgárok mindenképp viseljenek maszkot, valamint tartsák be a járványügyi intézkedéseket.

Szerinte elsősorban a középkorosztály és a fiatalok körében várható a fertőzöttek számának növekedése. Hozzátette, hogy az említett városokban rövidítenének a vendéglátóipari létesítmények munkaidején.

Branislav Tiodorović kitért arra is, hogy Szerbia kiváló eredményeket ért el az immunizációs folyamatban, de szerinte még több embert kell beoltani.

A válságstáb tagja azt is elmondta, hogy a kollektív védettség kialakulásához két és fél, három millió embert kell beoltani. Hozzátette, amennyiben minden a mostani ütemben halad, akkor ezt 1-2 hónapon belül sikerül elérni.