2021. április 19., hétfő
HORGOS

Otthonról hazaérkezett a támogatás

Bővülhet a Horgosi Tanoda

Jó néhány hónapja folyik már a horgosi intézményben a roma diákok felzárkóztatása, akik a tanítás után az iskolában, majd pedig a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ kihelyezett épületében folytatják a napjukat. A felzárkóztatási program célja, hogy a hátrányos helyzetű kisiskolások is kellőképpen beilleszkedjenek a társadalomba. Ennek érdekében játékos és szórakoztató, fejlesztő és szinte észrevétlenül tanító délutánokat töltenek a nevelőkkel, hetente kétszer, de egy anyaországi támogatásnak köszönhetően több diákot és több napon keresztül tudnak majd fogadni. A magyarkanizsai önkormányzat képviseletében pénteken látogatást tett az intézményben Bicskei Ibolya szociális és egészségügyi tanácsnok, aki örömét fejezte ki annak okán, hogy az önkormányzati működtetésű intézmény nagy összegű támogatásban részesült.

– A Vajdasági Baráti Egyesülettől nagy összegű támogatást kaptunk, 945 ezer forintot. Simon Vilmos egyesületének fő profilja, hogy a Vajdaságban tevékenykedő intézményeket segítsék, most pedig a magyarkanizsai származású Sóti Anett közvetítésével a Horgosi Tanoda is részesült ebben a támogatásban, amelyért nagyon hálásak vagyunk – mondta a tanácsnok.

Tanítás után a tanodában folyik a munka
Tanítás után a tanodában folyik a munka

Az intézmény igazgatója, Tolnai Csaba ugyancsak köszönetét fejezte ki az egyesületnek.

– A tanodánknak tizenkét felhasználója van, 8–11 éves korú, marginalizált családból származó gyerekek, de reményeink szerint ennek a támogatásnak köszönhetően a felhasználóink számát is növelni tudjuk majd, továbbá az étkeztetésükre, tanszerekre, fejlesztő eszközökre fordítjuk a pénzt, és tervben van, hogy kirándulni visszük őket, ugyanis többségük még soha nem járt a falun kívül – mondta az intézmény igazgatója.