2024. március 28., csütörtök

Európai forrásokból újítanak

Új nyílászárókat és homlokzatot kap a verbászi sportközpont fedett medencéje

Felújítási munkálatok miatt az elmúlt hétfőn bezárt a verbászi Drago Jovović Sportközpont fedett úszómedencéje. Miljana Štulić megbízott igazgató szerint a megkezdett munkálatok két hét alatt befejeződnek.

Az 1978 és 1987 között épült sportközpont minden bizonnyal az ország egyik legnagyobb és legjobban felszerelt komplexumai közé sorolható. Mintegy 40 ezer négyzetméteren fekszik, az ide tartozó 14 épület pedig összesen 8,5 ezer négyzetméteres. A fedett medencét 1985-ben adták át rendeltetésének, azóta folyamatosan üzemel.

− A nyílászárók cseréje és a homlokzat felújításának munkálatai mintegy 5 millió dinárba kerülnek, az eszközöket a Szerb Ifjúsági és Sportminisztérium pályázaton keresztül az Európai Unió IPA-alapjaiból biztosította. Ha minden a tervek szerint halad, a medence a jövő héttől újra használatban lesz – mondta Miljana Štulić. Hozzátette, az objektum átadása óta ez az első komolyabb beruházás, amellyel várhatóan hosszabb távra megoldódnak az időközben felmerült problémák.