2021. április 22., csütörtök

Az ősök iránti tisztelet

A Magyarkanizsai Íjászkör várja az új tagokat

A hagyományok tiszteletére és továbbadására hivatott az íjászkör, amely Magyarkanizsán még elég fiatal egyesület, de lendületük töretlen. Az íjászkodás iránt érdeklődők pár éve tömörültek egyesületbe, azóta viszont, ahogy a helyzet engedte, több alkalommal tartottak bemutatót. Ilyenkor egy másik világba csöppenhettek azok, akik engedték magukat elkalauzolni. Csanádi Bertalan alelnök mesélt a tevékenységeikről a megalapítástól napjainkig, és a tervekről is szót ejtett.

 Mikor alakult a Magyarkanizsai Íjászkör, milyen múltra tekint vissza?

– 2014 decemberében alakult meg, öt alapító taggal. Név szerint Szalma Tamás, Hajdú Miklós, Kucora Ákos, Nagy Horti Rezső és Györkös Csaba alapították meg hagyományőrző egyesületként, mégpedig azzal a céllal, hogy az érdeklődő gyerekeknek, vagy akár felnőtteknek, be tudják mutatni, át tudják adni a hagyományokat, azok szeretetét és fontosságát. Az alapítás előtt is foglalkoztak a tagok íjászattal, de csak alkalmanként, esetleg más környékbeli egyesületek égisze alatt. Györkös Csaba és Kucora Ákos a mai napig tagjai a zentai székhelyű Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesületnek, és az ott szerzett tapasztalatokkal nagyban segítették a Magyarkanizsai Íjászegyesület megalakulását.

Magyarkanizsán nem volt nagy hagyománya az íjászatnak, ezért a nulláról kezdték eme hagyományos sport megismertetését, népszerűsítését a gyermekek és felnőttek körében. Szerencsére egyre népszerűbb lesz, mert nem igényel túl nagy anyagi befektetést, és bármelyik korban neki lehet kezdeni, ami sok más sportágról nem mondható el. Van olyan tagunk, aki először a nyugdíjaztatása után fogott a kezébe íjat, bár a felesége valamikor olimpiai íjász volt.

Jelenleg mintegy húsz aktív tagunk van a hétévestől a hetvenévesig. Aktív tagok alatt azokat értjük, akik rendszeresen valamilyen versenyen, megmérettetésen, esetleg bemutatón részt vesznek.

A gyakorlás bent is lehetséges
A gyakorlás bent is lehetséges

Hogyan zajlik a munka most?

– Az elnök Hajdú Miklós a megalakulás óta, az alelnök két éve Csanádi Bertalan, pénztárosunk Pióker Kinga, a pályázatokkal pedig Nádi Baráth Mária foglalkozik. A technikai vezetőnk Nádi Endre. Ő tartja karban a közös eszközöket és szervezi az edzéseket. Sajnos képzett edzőnk nincs, csak a tapasztalatainkra és a folyamatos önképzésre támaszkodunk. Néha az edzéseinken részt vesz Táborosi Viktor, a horgosi Apollon Íjászkör képzett edzője. Ilyenkor közösen igyekszünk javítani a technikánkon. A versenyek szervezésében minden tagunk részt szokott venni, sőt nagyon sokan csak ilyenkor tudnak bekapcsolódni az egyesület munkájába, de azt szívvel-lélekkel teszik. Ennek köszönhetően a megmérettetések gördülékenyen zajlanak, minden technikai probléma nélkül.

A járványhelyzet miatt hogy alakul napjainkban a gyakorlás, versenyzés?

– Általában évente kétszer szervezünk versenyt, egyszer májusban, egyszer pedig október végén. A májusi ügyességi verseny szokott lenni, ami próbára teszi a résztvevők reflexeit és lábtechnikáját is, az októberin pedig háromdimenziós, élethű állatokra lövünk különböző távolságokról. Tavaly mindkettőt le kellett mondanunk. Versenyünk nem volt, de azért nem ültünk ölbe tett kézzel, mert szerencsére több pályázaton is sikeresen vettünk részt, és ennek köszönhetően különféle, hagyományokhoz kapcsolódó foglalkozást szervezhettünk kis létszámú résztvevőknek. Az érdeklődők kipróbálhatták a szappankészítést, a nemezelést és a bőrtárgyak készítését. A Magyarkanizsai Íjászkör hagyományőrző rendezvénysorozata keretén belül bőrözőfoglalkozásokat tartottunk Tóth Vilmos és Tóth Ágnes vezetésével. A műhelymunkák során gyerekek és felnőttek egyaránt elsajátíthatták a bőrözés alapjait. Használati tárgyakat készítettünk, mint például karcsatok, övek, bicskatokok, táskák, valamint kimondottan az íjászathoz szükséges kiegészítők: tegezek, tabok is készültek. A program a Csoóri Sándor Alapítvány támogatásával valósult meg. A Magyarkanizsai Íjászkör hagyományőrző rendezvénysorozatának következő állomása a nemezelés volt, amelyet július 4-én valósítottunk meg Békésapáti T. Zsófia Gránátalma díjas nemezkészítő, népijátszóház-vezető, Waldorf-óvodapedagógus vezetésével, és ezt szintén a Csoóri Sándor Alapítvány támogatta. Tavaly is számos rendezvényen, táborban és nyílt edzésen tartottunk bemutatót és oktattunk íjászatot. Az érdeklődők kipróbálhatták íjainkat az adorjáni hagyományőrző táborban, a martonosi Péter-Pál-napi aratóünnepségen, a tóthfalui Almás Vasderes hagyományőrző egyesület lovastáborában, a szabadkai nemezelőtáborban, nyílt edzéseket és bemutatókat tartottunk a magyarkanizsai sport- és szabadidőközpontban, valamint a cserkésztelepen. A hagyományos íjászat népszerűsítését a Bethlen Gábor Alap támogatta. A Magyarkanizsai Íjászkör 2020-ban a Bethlen Gábor Alap támogatásával négy darab 3D célt, két darab polifoam céltáblát és egy vesszőfogó függönyt vásárolt.

Mik a tervek?

– A gyakorlások pillanatnyilag szünetelnek, mert a sportközpontban, ahol télen az edzéseket tartjuk, most csak az olimpiai sportágaknak szabad edzést tartani. Új tagokat folyamatosan fogadunk, három hónapos próbaidő után vesszük fel őket állandó tagnak. Ez idő alatt kiderül, hogyan bánik a felszereléssel, hogyan áll hozzá az íjászathoz, és jobban megismerkedik az egyesületünkkel is. A terveink között szerepel a tagság további bővítése, ennek érdekében szoktunk nyílt edzést tartani, esetleg iskolai tornaórán is van lehetőség íjászkodni. Ilyenkor nemcsak a gyerekek próbálják ki az íjászatot, hanem néhány felnőtt is csatlakozik. Decemberben sikeresen pályáztunk a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnál, ennek köszönhetően online íjászkvízt szerveztünk a történelem és a hagyományos íjászat iránt érdeklődő gyerekek részére, magyar és szerb nyelven. Az óvodások és az alsós diákok rajzokkal vettek részt, a felsős korosztály pedig egy tudásfelmérő kérdőívet töltött ki. A nyereményeket postán küldtük el.

Hol érdeklődhetnek, akik tagok szeretnének lenni?

– A hagyományos íjászat nemcsak a sportban merül ki, hanem az ősök iránti tisztelet, környezetünk megóvása, hagyományaink ápolása is nagy szerepet játszik az egyesület életében. Érdeklődni a Magyarkanizsai Íjászkör Facebook-oldalán lehet, vagy a 063/821-8152-es telefonszámon (Csanádi Bertalan). Minden érdeklődőt szívesen várunk!