2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Válsághelyzetben fontos a szolidaritás

Szerbia oltóanyagot adományozott Montenegrónak

Ana Brnabić miniszterelnök szerda este Podgoricában szimbolikusan átadta Zdravko Krivokapić montenegrói kollégájának Szerbia adományát, a 2 ezer adagnyi Szputnyik V oltóanyagot. Ebből az alkalomból Ana Brnabić örömének adott hangot, amiért Szerbiának lehetőségében áll segíteni a szomszédos országot a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Megerősítette, hogy hamarosan a második oltáshoz szükséges 2 ezer vakcinát is továbbítja Szerbia.

– A 4 ezer adagnyi védőoltás egyeseknek kevésnek tűnhet, ám arra elegendő lesz, hogy immunizálják a Covid-kórházak piros zónáiban dolgozó egészségügyi dolgozókat, valamint az idősotthonok lakóit és alkalmazottjait. Válsághelyzetben különösen fontos a szolidaritás, ha szükség lesz rá, Szerbia kész további oltóanyaggal segíteni Montenegrót. Ezzel a cselekedettel Szerbia azt is jelzi, hogy új fejezetet nyitna a Szerbia és a Montenegró közötti kapcsolatokban. Azt szeretnénk, ha a két ország nemzetei között testvéri viszony alakulna ki. A barátság hídját emelnék a két ország között – fogalmazott Ana Brnabić a szerb kormány közleménye szerint.

A továbbiakban a miniszterelnök a Szerbia és az Oroszország, illetve annak az államfői közötti kapcsolatokat méltatta, szerinte ennek köszönhető, hogy Szerbia a Szputnyik V vakcinával is rendelkezik.

Zdravko Krivokapić háláját tolmácsolta a szerb kormányfőnek és Szerbiának, elmondása szerint a szolidaritásnak ennél ékesebb példáját még csak találni sem lehetne. Az egészség és a szolidaritás mindent felülír – emelte ki a montenegrói miniszterelnök, aki Szerbia Montenegró iránti tisztelete jeleként éli meg az adományt. Reméli, hogy a két ország kapcsolatai a jövőben új alapokra helyezkednek, tette hozzá.

Zdravko Krivokapić értékelése szerint a Szerbia és a Montenegró közötti kapcsolatok az elmúlt időszakban nem voltak megfelelőek. Mint hozzátette, a két ország nemzeteinek érdekében kell dolgozni azon, hogy azok jobbá váljanak. A montenegrói kormányfő végül külön köszönetet mondott a szerbiai polgároknak, amiért lemondtak az ország rendelkezésére álló koronavírus-elleni védőoltás egy részéről.

NEM VALÓSZÍNŰ AZ ENYHÍTÉS

Az aktuális járványhelyzetet Darija Kisić Tepavčević epidemiológus és munkaügyi miniszter értékelte a K1 TV reggeli műsorában. A szakértő szavai szerint „mindenki tisztában van a helyzettel”. Mint hozzátette, olyan érzése van, hogy az immunizáció megkezdését követően valamiféle eufória uralkodott el a társadalomban, noha a vírus újra és újra emlékeztet jelenlétére.

– Szerdán például jelentősen megnövekedett a napi esetszám, azzal, hogy az elvégzett tesztek száma is növekedett. Továbbra is az a becslés, hogy a hivatalosan jegyzett esetszámnál 4-5-ször többen fertőzöttek az országban. Ha emellett azt is figyelembe vesszük, hogy a nem azonosított fertőzöttek hány személlyel kerülnek kapcsolatba, valóban okunk van az aggodalomra. Ilyenkor, ünnepeket követően, nem meglepő az esetszám növekedése, az emberek kiéheztek a kikapcsolódásra. Szerbia jó irányba halad, ám nem jött el az ideje a lazításnak és a fegyelmezetlenségnek. A vakcináció megkezdése meghatározó pillanat a járványellenes küzdelemben, hiszen eddig elsősorban maszkkal és távolságtartással, azaz passzív intézkedésekkel védekeztünk, a védőoltás az aktív védekezés eszköze – taglalta Darija Kisić Tepavčević.

Válaszolva a kérdésre, hogy lehetségesnek tartja-e a korlátozások szigorítását, az egészségügyi válságstáb tagja a következőképpen fogalmazott: „Meg kell tanulni együtt élni a vírussal. Ugyanarról a vírusról van szó, mint egy évvel ezelőtt, még ha időközben változott is. A védekezési mozgástér sem változott, mostanra mindannyian megtanultuk, hogy miként védekezhetünk. Felfoghatatlannak tartom, hogy egyesek továbbra is azt hiszik, ők nem fertőződhetnek. Az osztályában az én gyerekem az egyetlen, aki nem volt telelésen. A Covid-részlegek piros részlegeiben dolgozó egészségügyi dolgozók erejük végén vannak, míg ezzel egydijeűleg egyre többen követelik bizonyos korlátozások enyhítését.”

KÉSZÜLNEK A BETEGEK FOGADÁSÁRA

Mivel a következő napokban a fertőzöttek számának folyamatos növekedésére számítanak, a batajnicai és a kruševaci Covid-kórházak vezetőit további kapacitások előkészítésére utasították, mondta a Pink TV-nek nyilatkozva Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár, aki nem kételkedik abban, hogy a téli üdülőhelyeken tapasztalt magatartás, valamint a koronabulik, kedvezőtlenül befolyásolják a járványhelyzetet. Mirsad Đerlek nem hiszi, hogy a napi esetszám növekedését követően a kórházakban gyógykezeltek száma ismét elérné a decemberben jellemző szintet. A szakértő szerint a polgárok fegyelmének a lankadása a vakcinációval magyarázható, „legtöbbjük azt hiszi, hogy a védőoltás mindenre megoldás”. A legtöbben megfeledkeznek arról, hogy az immunitás átlagban 40 napon belül alakul ki, azaz a védőoltás első adagját követően a polgár nem védett, emelte ki, majd újfent kollektív felelősségtudatra kérte a polgárokat.

Hétfőnként a továbbiakban is rendszeresen érkezik a Pfizer–BioNTech védőoltása, míg február végéig 125 ezer adagnyira számítanak az AstraZeneca oltóanyagából – közölte Mirsad Đerlek a kormányközlemény szerint.

(Beta – Archív)

(Beta – Archív)

Vasárnap Moszkvából 50 ezer adag Szputnyik V védőoltást küldenek Szerbiába – jelentette be Nenad Popović innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, aki elégedettséggel nyugtázta, hogy az orosz fél nem hagyja cserben Szerbiát. A tárca nélküli miniszter megerősítette, hogy ismét Moszkvába utazik. Hozzátette, látogatása során a vakcinabeszerzésről és a Szputnyik V szerbiai gyártásáról tárgyal az orosz illetékesekkel.

2561 ÚJ FERTŐZÉS – 16 ELHUNYT

Ami az aktuális mutatókat illeti, szerda és csütörtök között 13 416 koronavírustesztet végeztek el, ebből 2561 eredménye volt pozitív (19,01 százalék). Az említett időszakban hivatalosan 15 Covid-páciens hunyt el, 4292 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 1 százalék. A kórházakban oszágszerte 3472 Covid-pácienst gyógykezelnek, 148-nak mesterséges lélegeztetésre van szüksége. A járvány kezdete óta 429 048 fertőzést jegyeztek.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet tegnapi jelentése szerint a tartományban 535 új fertőzést jegyeztek, ebből 114-et a február 11-e óta eltelt időszakra vonatkozóan visszamenőleg. Ennek értelmében egy nap alatt 421 új fertőzést vettek nyilvántartásba a tartományban, Újvidéken 130-at. Az aktív esetek száma Vajdaságban 6944, 200-al több, mint egy nappal korábban. A tartományi székvárosban 1989 aktív fertőzést tartanak nyilván.