2024. április 19., péntek

Super Mario a szavazatokra vár

Az olaszok mielőbbi válságellenes és érdemi kormányintézkedésekre számítanak

A koronavírus visszaszorítása és a járvány okozta gazdasági károk elhárítása, felszámolása is prioritásként szerepel a múlt szombaton megalakult új olasz kormány programjában. Mario Draghi miniszterelnök tegnap a parlament felsőházában kért bizalmat kabinetjének, ma pedig az alsóháztól vár támogatást az általa vezetett 23 tagú testület munkájához. Mindkét helyen nagy arányú támogatásra számíthat.

A járvány leküzdését kormánya kiemelt feladatának nevezte tegnap az új olasz miniszterelnök. A parlament felsőházában (szenátus) mondott beszédében Mario Draghi hangsúlyozta: ezt csak közösen, széles körű összefogással lehet elérni. Az általa összeállított kabinetet alkalmasnak tartja erre, és az egyéb feladatok megoldására is, hiszen hat pártból érkeztek a miniszterek, akiket szakértők segítenek. A múlt szombaton megalakult 23 tagú testületnek, illetve programjának előbb azonban a szenátusban is bizalmat kell szavazni, utána meg az alsóházban. A szenátorok tegnap voksoltak (lapzártánk után), a képviselők ma nyilvánítanak véleményt.

Az előzetes becslések szerint a parlamentben lesznek majd olyanok is, akik nem támogatják az új vezetést, ám a szenátus és az alsóház többsége várhatóan bizalmat szavaz a 73 éves Draghi vezette csapatnak.

Az új kormány már a 67. az országban a II. világháború befejezése óta. Az előző január 26-án, idő előtt fejezte be munkáját, miután lemondott Giuseppe Conte baloldali miniszterelnök.

A közgazdász végzettségű Draghi korábban az EU központi bankját (ECB) irányította. Kormányának 23 minisztere közül tizenöt pártpolitikus, a többi szakértő. Az utóbbiaknak főszerepet szán a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítására szánt 209 milliárd euró uniós támogatás felhasználásában és a példátlan egészségügyi válsághelyzet orvoslásában.

Draghi már a kormányalakítás előtt közölte, hogy együtt kell legyőzni a válságot, és csak az csatlakozzon hozzá, aki hajlandó is a tervet megvalósítani, mert ő mindenképp ragaszkodik ehhez. Sokan bíznak benne, hiszen az ECB volt elnökeként kivívta magának az euró megmentője címet, s ezzel együtt a Super Mario becenevet. Az uniós jegybank vezetőjeként – egy évtizeddel ezelőtt – fontos szerepet játszott az euróövezet gazdaságának fellendítésében és a közös valuta gyengélkedése miatt a tagországok iránt megingott bizalom helyreállításában is. Támogatói azt várják tőle, hogy ezúttal az – Unióban a harmadik legnagyobbnak számító – olasz gazdaságot húzza ki a csávából.

A média egy része szerint ez hosszú ideig is eltarthat, ám az kétségtelen, hogy évtizedek óta először alakult olyan kormány Olaszországban, amely talán a legnagyobb támogatottsággal rendelkezik a parlamentben és a legszakképzettebb emberekből áll, élükön egy nemzetközi tekintélyű miniszterelnökkel, aki „a csendes és diszkrét” politikai stílus képviselője.

A közvélemény-kutatások arról tanúskodnak, hogy a választók 62 százaléka támogatja a Draghi-kormányt, ám mielőbbi hasznos döntéseket vár tőle, mindenekelőtt a vírus elleni küzdelem és a gazdasági aktivitás felélénkítése terén.