2024. április 19., péntek

Péterváradon épülhet meg a központi szennyvíztisztító

A tervet 140 millió euróból valósítják meg

A városi szennyvíztisztító szivattyútelepre tegnap ellátogatott Irena Vujović környezetvédelmi miniszter, Miloš Vučević polgármester társaságában körbejárta a létesítményt. A polgármester bejelentette, hogy egy államközi megállapodásnak köszönhetően most már kiépülhet a központi szennyvíztisztító is, valamint az azt ellátó, 90 kilométernyi hosszú vízvezeték és szennyvízcsatorna is. Háláját fejezte ki az államelnöknek és a köztársasági kormánynak azért, hogy végre szóba került a szennyvíztisztító létesítmény projektjének konkrét megvalósítása, és hogy nem csak annak szükségességéről beszélünk. – Erre a célra a városnak összesen 140 millió eurót biztosítanak. Le a kalappal a Város Vízművek Közvállalat csapata előtt, szakembereik jól felkészültek a projektre. Az illetékes minisztériumokkal karöltve gondoskodni fogunk arról, hogy a szükséges technológia és az előírások is a legmagasabb szinten legyenek a tisztító építésekor. Ilyen módon végre megóvhatjuk a Dunát is –  ki Vučević.

Elmondása szerint a folyó bal partján, a vasúti híd közelében lévő szivattyútelep kiépítését a városi önkormányzat mintegy 1 milliárd dinárral támogatta, ami csak a kezdetet jelenti azon projektek sorában, amelyeket a környezetvédelmi, építészeti, közlekedésügyi és infrastruktúrális minisztériumokkal együtt valósítanak majd meg. – Néhány évig folyt a központi szennyvíztisztító helyével kapcsolatos vita, nevezetesen, hogy hol fogjuk megépíteni. Végül úgy döntöttünk, hogy Péterváradon kap helyet, méghozzá a Pobeda gyár melletti telken. A városi önkormányzat még az idén kibéreli a szóban forgó parcellát. A környezetvédelmi minisztériummal együtt egy öntözőberendezés kiépítésén is dolgozunk, amelyet a Futaki és a Limáni parkokban helyeznénk el, de az Európa sugárút egy részén is felállítanak majd ilyeneket. A minisztérium ezekhez a munkálatokhoz 90 millió dinárral, a városi önkormányzat pedig 30 millió dinárral járul hozzá – mondta a polgármester.

Irena Vujović környezetvédelmi miniszter elégedettségének adott hangot amiatt, hogy jelentős projektek kerülnek megvalósításra a városban a környezetvédelem terén. – Az elmúlt években felvetődött a facsemeték kiszáradásának problémája, ezért a városi önkormányzattal együtt eldöntöttük, hogy támogatjuk a korszerű öntözőberendezések kiépítését. A következő időszakban egy regionális hulladékkezelő központ megvalósítását is tervezzük, amely hét községből gyűjti majd a szemetet – jelentette be Vujović.