2024. március 28., csütörtök

Szentmise Huzsvár László lelki üdvéért

A közelmúltban Szabadkán megalakult Huzsvár László Baráti Kör események egész sorával tervezi megőrizni a néhai püspök úr emlékét. A baráti kör vezetésével az alapítók a Keresztény Értelmiségi Kört bízták meg. A KÉK vállalásának megfelelően különféle módon és formában ápolja, őrzi és kezeli majd msgr. Huzsvár László életével és munkásságával kapcsolatos szellemi hagyatékot és a tárgyi emlékeket. Ennek megfelelően megemlékezéseket szervez, tudományos tanácskozást hív össze, gyűjti a püspök úrra vonatkozó dokumentumokat, fotókat, illetve kiadványokban, kiállításokon teszi azokat közszemlére.

A néhai főpásztor február 21-én ünnepelte volna születésének 90-ik évfordulóját, ezért az ezt megelőző napon, 2021. február 20-án, 11.30-kor koncelebrált szentmisét mutatnak be lelki üdvéért Újvidéken, a belvárosi Mária Neve plébániatemplomban.

A KÉK tagsága, a szimpatizánsok és minden érdeklődő számára az emlékező szentmisére autóbuszt indítunk Nagykikindáról és Szabadkáról.

Nagykikindáról az autóbusz a városi buszállomásról indul 8 órakor.

Szabadkáról a Mária Rádió épülete elől indul az autóbusz 8.30-kor.

Jelentkezni lehet a KÉK szabadkai központi irodájában minden munkanapon 8–14 óráig a 024/552-539-es telefonszámon, a kek@tippnet.rs e-mail-címen, illetve a KÉK helyi csoportok elnökeinél.

Huzsvár püspök úr minden tisztelőjét szeretettel várjuk a megemlékező szentmisére.

A programot a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.