2024. április 19., péntek

Tiodorović: A közvélemény nyomására nem zárhattuk be a síközpontokat

A válságstáb a koronavírus elleni harc jegyében javaslatot tehetett volna a téli idegenforgalmi központok bezárására, azonban a közvélemény nyomása miatt ezt nem tehette meg – jelentette ki Branislav Tiodorović járványügyi szakember a Danas napilapnak.

– A válságtörzs javaslata volt, hogy a téli üdülőközpontok működhetnek, de csak a kapacitásuk harmadával. Emellett az előírások betartását is javasoltuk, azonban ez nem következett be, különösen Zlatibor és Kopaonik üdülőhelyei vannak tele. A sielés nem veszélyezteti az emberek egészségét, hanem mindaz, ami előtte és utána történik. Elsősorban a zárt helyiségekben való gyülekezést értem ez alatt – mondta Tiodorović.

Szavai szerint ez nemcsak a téli üdülőközpontokra, hanem a belgrádi és az ország más városaiban működő vendéglőkre is érvényes.

– Megértem, hogy az embereknek pihenni szeretnének, de az orvosainknak sokkal nagyobb szükségük van rá – hangsúlyozta ki a szakember.

A válságstáb tegnap egyeztetett a bejelentett Crvena Zvezda–Milan labdarúgó mérkőzésről és úgy ítélték meg, nincsenek meg a feltételek a nézők jelenlétére a Rajko Mitić stadionban.

– Ki tudja garantálni, hogy 5 ezer néző az előírt távolság szerint fog helyet foglalni védőmaszkokban és nem fognak csoportosulni? Úgy gondolom, hogy ez nem lehetséges. Azt szeretném igazán, ha a közönség nemcsak a labdarúgó-, hanem a kosárlabda-mérkőzésekre is bejuthatna. Viszont a jelenlegi helyzetben ez sajnos megengedhetetlen – jelentette ki Tiodorović.