2024. április 16., kedd

A vízvezeték cseréje a legfontosabb feladat

Az adai I. helyi közösség az elkövetkező nyolc évben 144 millió dináros jövedelmet tervezett a helyi járulékból

A helyi járulék új programja 2021 januárjától 2028. december végéig lesz érvényben az adai I. helyi közösségben, ahol ebben az időszakban 144 millió dinár tervezett bevételre számítanak a járulékból. Zoran Dragin helyi közösségi titkár közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt várhatóan valamivel kisebb lesz ez az összeg, becslése szerint 120 millió dinár, amit a legjobb módon használnának fel a lakosság érdekében. Az agronómus végzettségű Zoran Dragin az elmúlt év júliusától tölti be a titkári tisztséget a helyi közösségben, ahol volt már tanácselnök, de korábban két alkalommal Ada község polgármester-helyettese is. Kiemelte, hogy megbízatása négy évre szól, ez azonban nem jelenti azt, hogy az új összetételű tanács, amelyet várhatóan 2021 őszén választanak meg, nem nevez ki más személyt erre a tisztségre.

Zoran Dragin

Zoran Dragin

– A helyi közösségi tanáccsal jó az együttműködés. Eddig három ülést tartottunk, amelyeken alaposan megvitattuk a felmerülő kérdéseket. Sajnos, az anyagi lehetőségeink szerényebbek, mert egy Covid-év van mögöttünk, de az idén is folytatódik a járvány. Emiatt minden pénzeszközt az önkormányzat rendelkezésére bocsátottunk, és igyekeztünk a legkevesebbet költeni, hogy polgárok legalapvetőbb szükségleteit biztosítsuk – magyarázta Zoran Dragin. – Természetesen a tervek elkészültek a 2021-es évre, sőt a 2028-as év végéig is. A helyi járulék új programja ezzel az évvel elrajtol. Reménykedem, hogy májustól jobb helyzet lesz a községi költségvetésben is. Jobban hozzájuthatnánk a pénzforrásokhoz, és többet tehetünk a lakosság érdekében. Bízom benne, hogy ez az év már sokkal jobb lesz, mint az elmúlt. Nagyon szeretnénk felújítani a vízvezeték-hálózatot. Rengeteg csőtörésünk van, mivel a vezetékek nagyon régiek, 50-60 éve lettek lefektetve, és elhasználódtak. A hálózatot rövid időn belül le kell cserélni. Erre van lehetőség, mert a helyi önkormányzat azon dolgozik, hogy a vízközösséget magántőke bevonásával felújítsa. A beruházás gyors és hatékony előkészítésében és megvalósításában szívesen együttműködnénk a beruházóval vagy a kommunális közvállalattal, hogy a lakosság minél előbb minél jobb minőségű vízhez jusson. Ez prioritás számunkra az elkövetkező időszakra és a helyi járulék új programjában. Továbbra is szorgalmazzuk a szennyvízcsatorna építésének folytatását. Az I. helyi közösség ezzel nagyon jól áll, mivel a területének 70 százalékán kiépült a szennyvízcsatorna, ami kiváló mutató. Ha az önkormányzat az elkövetkező időszakban segítene,  akkor lehetővé válna, hogy minden utcában kiépüljön az utcai vezeték. A kisebb szakaszokat pedig meg lehetne csinálni a helyi járulékból az elkövetkező években. Az I. helyi közösség teljes területén ki lehetne építeni a szennyvízcsatornát az elkövetkező nyolc évben, amennyiben minden rendben zajlik. Folytatjuk a sérült járdaszakaszok felújítását is. Ezentúl új módszer szerint, mégpedig pályázat útján, amelyre márciusban jelentkezhetnek a lakosok. Két köbméter sódert és 500 kilogramm cementet biztosítunk a lakosoknak, akik önerőből kiépítik az új járdát. Folytatjuk az utcákban az utak újraaszfaltozását is. A Március 8. utca újraaszfaltozását tervezzük, miután megbeszéltük a polgármesterrel és a pályázati bizottsággal, hogy amint az időjárás megengedi, a tavasz folyamán ezt elvégezzük. Ez a beruházás már két éve húzódik, a projektum megvan, és minden elő van készítve, csak aszfaltozni kell azokból az eszközökből, amelyek erre a célra rendelkezésre állnak. Reméljük, hogy ez lesz az első lépés, utána elvégezzük a többi utcában is az úttest állapotának felmérését, ami alapján meghatározzuk az újraaszfaltozási tervet. Bízom benne, hogy a 2021 és 2028 között időszakban 7-8 utcát újra lehetne aszfaltozni, ami az I. helyi közösség számára nagyon nagy dolog lenne, mert az utcák közel 50 százalékában megújulna az úttest – nyilatkozta a helyi közösségi titkár, aki fontosnak nevezte a közvilágítás fejlesztését is. A helyi közösségben azt szeretnék, ha az önkormányzattal közösen új lámpatesteket szerelnének fel azokra a villanykarókra, amelyekről ezek hiányoznak, hogy még jobb legyen a közvilágítás.

Az I. helyi közösség folytatja a zöldesítést is a saját területén – tudtuk meg Zoran Dragintól, aki megjegyezte, hogy gondot okoz számukra az elöregedett fák eltávolítása, illetve a villanyvezetékekbe belenövő növények metszése. Elmondta, hogy az önkormányzat döntése szerint a zöldterületek metszését és karbantartását a Standard kommunális közvállat végzi, amely viszont nem győzi ezt a munkát. Kiemelte, hogy már két átiratot küldtek ez ügyben a kommunális közvállalatnak, egyelőre eredménytelenül, viszont a helyi közösségnek rendben kell tartania a villanyhálózatot és a közlekedést zavaró növényzetet legalább hat-hét útkereszteződésben, hogy elkerüljék a baleseteket. Zoran Dragin leszögezte, a helyi közösségnek a továbbiakban nem marad más választása, mint hogy tavaszra a tanács elfogad egy határozatot, amely lehetővé teszi más vállalat alkalmazását a feladat elvégzésére még a növények levelesedése előtt. A helyi közösségi titkár kiemelte, hogy nagyobb figyelmet szeretnének fordítani a Tisza-parti strandra, hogy vonzóbbá tegyék a helybeli lakosok számára. Megjegyezte, hogy a strand eddig is rendezett volt, ahol tusolók, öltözők és napernyők, asztalok vannak, de a tanáccsal szeretnék még vonzóbbá tenni. Azt szeretnék, ha még egy móló kerülne a meglévő mellé, napozóágyakat és napernyőket kellene beszerezni a fürdőzők számára, illetve ugrót építeni a fiataloknak, és bővíteni számukra a sportolási lehetőségeket is.