2024. március 28., csütörtök

Autóbuszt loptak, közben három autónak ütköztek

A niši rendőrség két 19 éves fiatalt tartóztatott le buszlopás miatt. A fiatalokat azzal gyanúsítják, hogy egy bevásárlóközpont parkolójából elkötöttek egy tömegközlekedésre szolgáló gépjárművet, továbbá, hogy a bűntény elkövetése közben 3 másik, a helyszínen parkoló személyautóban is kárt tettek.

A rendőri közleményből kiderült, hogy az egyik tolvaj véralkoholszintje 1,63 ezrelék, míg a másiké 0,38 ezrelék volt.

Az esetben senki sem sérült meg.

A két fiatalt, D.B.-t és M.Ž.-t 48 órás vizsgálati fogságba helyezték, valamint nagyobb értékre elkövetett lopással, illetve a szóban forgó jármű illetéktelen használatával vádolják őket.