2024. március 28., csütörtök

Megemlékezés a koronavírusban elhunyt egészségügyi dolgozókért

A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete megemlékezést tartott a koronavírus-járványban elhunyt kollégáik tiszteletére. A gyűlés alatt szóba került harcuk azért, hogy a járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók családtagjainak biztosítsák a nemzeti nyugdíjat.

Rade Panić a szakszervezet elnöke elmondta, hogy a kormány és a válságstáb részéről ez volna a legkevesebb, hiszen élharcosokról beszélünk.

Panić elmondta, hamarosan törvényt hoznak arról, hogy a jelenleg is aktív egészségügyi dolgozók miként kerüljenek be a kórházak koronavírussal foglalkozó egységeibe.

A szakszervezet kéri továbbá, hogy minden állandó munkával nem rendelkező orvost és ápolót határozatlan időre vegyenek fel, mert kollégáik életüket vesztették a küzdelemben. Mindemellett szeretnék elérni, hogy ezekben az egységekben legfeljebb csak egy hónapot dolgozhassanak.

A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének vezetője elmondta, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetés, és hogy vegyék komolyan a követeléseiket, ugyanis annyi egészségügyi dolgozót veszített az ország, amelyet az elkövetkező 5-10 évben hiányolni fog.