2024. április 20., szombat

Szerbia továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét

Nikola Selaković külügyminiszter kijelentette, hogy az az álláspont, miszerint Szerbia egyetlen választása csak Koszovó elismerése lehet, nem fog megfelelő fogadtatásban részesülni az ország közvéleményében.

– Attól tartok, hogy az a megoldás, miszerint Szerbiától elvárják Koszovó függetlenségének elismerését, eléggé rombolóan hangzik – nyiltakozta Selaković a Večernje novosti hírlapnak adott mai interjújában.

Hangsúlyozta: ő nem tartozik azok közé, akik azt gondolják, hogy Szerbia automatikusan rossz helyzetbe került az új amerikai államvezetés szemében.

– Meggyőződésem, hogy politikánkkal, amely türelmet és racionalitást mutatott, és az új washingtoni nagykövetünkkel együtt sikerül elérnünk a tárgyalófelek hajlandóságát arra, hogy bennünket is meghallgassanak – értékelt a külügyminiszter.

Elmondta: Belgrád bebizonyítja, hogy bármennyire is jól ismerték a régióban uralkodó helyzetet a kilencvenes évektől napjainkig, nagyon sok minden megváltozott.

Arra a kérdésre, hogy Belgrádnak van-e valamilyen kezdeményezése, ami a jelenlegi helyzetben újító megoldást adhat, Selaković azt a választ adta, hogy mindig léteznek ilyen lehetőségek, de konkrét felvetésekről nem nyilatkozhat a médiának.

– Ha majd létezik egy ilyen újító megoldás, arról majd azokkal fogok tárgyalni, akik meghozhatják a döntést. A nyugati országok tizenhárom éve nem beszélnek velünk erről a témáról, különösen azok, akik elismerték Koszovó függetlenségét – mondta Selaković.

Hozzátette, hogy egyes nyugati országok vezetői úgy gondolják, hogy ez egy olyan dolog, amiről már nincs mit beszélni, de voltak olyanok is, akik nem ragaszkodnak ehhez az állásponthoz.