2021. július 28., szerda

Az Aranyhegy ragyogásában

Lábadi Károly: Kő és Karancs könyve

Kő és Karancs, a két drávaszögi szomszéd falu a Báni-hegy lábánál – a Mons Aureusnál, ahogyan a latinok nevezték a „lágy hullámzású baranyai dombok” legmagasabbikát, az Aranyhegyet –, egymás közelségében élte meg a történelem évszázadait, a harangszó is áthallatszik egyik faluból a másikba. Rendjén van hát, hogy Lábadi Károly Kő és Karancs könyve című legújabb kötetében együtt tekintette át a szomszédos sorsközösségek életét. Mind Kő, mind Karancs ősi település, Kő nevét – Keö formában – egy XIII. századi oklevél 1289-ben említi először, Karancsé valamivel korábban, 1257-ben szerepel az okmányokban. „Mindkét helyen a dombokra felkapaszkodó, jólétet biztosító szőlősorok borát a történelem során rómaiak, hunok és más népek kóstolgatták, s elvitték hírét messzebb tájakra” – írta könyve bevezetőjében a szerző.

A Drávaszög legkisebb faluja egyetlen utcából áll, lakosainak száma a 2011-es népszámlálás idején 166 volt – olvasom a Kő falu könyve bevezetőjében. A török alóli fölszabadulást követő első birodalmi összeírás idején, 1784-ben 309-en lakták a falut, virágzó korszakát azonban a kiegyezést követő évtizedekben élte meg, népessége akkor fél évszázadon át meghaladta a 400-at. Gazdag régészeti leletek bizonyítják, hogy a környékén már a rómaiak korában település állt. A monda szerint a falu a nevét arról a római mérföldkőről kapta, amely hajdanában a határában állt, valósában a névadója az a 243 méter magas Kőhegy, amelynek déli lábánál fekszik. A XIV. században már önálló plébániája volt, katolikus temploma azonban – mint a drávaszögi falvak legtöbbjében – a XVI. században a reformátusok használatába került. 1532-ben a faluban született Beythe István protestáns lelkész, később dunántúli püspök, s neves hitszónokként 1612-ben Németújváron adta vissza lelkét a teremtőjének. Lábadi Károly gondosan összefoglalt életrajzában rámutatott: Beythe István a maga korában az elsők között ismerte föl az írott szó erejét, „gondolatait, véleményét a hittételekben, a vallási élethez kapcsolódóan a legkülönfélébb műfajokban adta közre”. Négykötetes Postillájában a vasárnapi és az ünnepi evangéliumok magyarázatát írta meg, Körösztyéni tudománynak rövid summája (Németújvár, 1582), és A szentök fő innepeiről való evangéliumok (1584) című könyvei a magyar protestáns irodalom máig legértékesebb műveinek a sorába tartoznak. Az oktatás ügyét Kőben is a református egyház vállalta fel, a korabeli följegyzések szerint 1698-ban az első oskolamester Józsa Márton volt, őt az 1700-as évek elején Etseki Jónás követte. A falu történetében emlékezetes volt az 1885. esztendőben Szász Károly püspöki vizitációja. Kései utódja, Ravasz László 1943-ban püspöki látogatása során a drávaszögi falvakról följegyezte: „Itt ringott a magyar reformáció bölcsője, itt énekelték első dicséreteinket; itt hozták meg az első kánonokat; itt vívta meg a reformáció a maga első harcait. A gyülekezetekben látszik is még mindenütt a nagy múlt élő emléke.” 1991-ben a háborús pusztítás elérte Kő templomát is, szerb csapatok többször is kifosztották.

Verancsics Antal pécsi megyés püspök és diplomata, korának egyik legkiválóbb történetírója az 1600-as évek közepén, a török által földúlt vidéken, Karancs és Kő környékén elárvult, elvadult szőlőskertekről írt: „Ó jó Isten, mily szomorúnak látszott nekünk mindenütt a legjobb és legtermékenyebb vidék; mily elhagyatottak, míveletlenek, szántóföldek és szőlők tüskével mennyire elborítvák, és mily ritka mindenütt a szántóvető.” Nem hozott nagy változást a fölszabadító háború sem – emelte ki Karancs könyve című fejezete bevezetőjében Lábadi Károly –, előbb a fölvonuló oszmán csapatok végeztek nagy pusztítást a vidéken, 1687 augusztusában, a Nagyharsánynál vívott csatában győztek ugyan a keresztény hadak, de a győztesek tovább rabolták a környéket. A kamara a felszabadító harcok után érdemeinek elismeréséül és a 25 ezer rajnai forint tartozásának fejében Dél-Baranya huszonhét faluját – Karanccsal együtt – az 1697-es zentai csata győztesének, Savoyai Jenőnek adományozta. Nyugalmát a táj lakója azonban ekkor sem lelte meg, az 1712. évi Conscriptio Domestica följegyzései szerint a Rákóczi-féle fölkelés idején: „A kuruc nem kímélte a magyart csakúgy, mint a rác nem kímélte a katolikus délszlávot. A magyar lakosságú Bellyén, Csúzán, Hercegszöllősön, Karancson a rácok dúlásáról számoltak be, ugyanakkor Várdaróc és Laskó magyar lakói között a kurucok kegyetlenkedtek.”

A XVI. században a Karancs még katolikus volt, az 1738. évi canonica vizitáció azonban már csak hat katolikust tart számon a faluban. 1576-ban már létezett református anyaegyház, Hercegszöllősön ugyanis ekkor tartották a kánonalkotó zsinatot, amelyen részt vett Karantsi István, aki minden bizonnyal a karancsiak első református lelkésze volt. A református lelkészek sorából kiemelkedik Carsai Péter, aki 1630-tól 29 éven át vezette egyházát, mellette 1805–1815 között Szenthe Pált templomépítő lelkészként tartja számon az emlékezet, Tóth János lelkész pedig 1872 júniusában Karancson fogadta Jókai Mórt. 1921 augusztusában a szerb megszállást követően Laskó, Bellye, Kopács, Hercegszöllős, Vörösmart, Sepse, Csúza és Karancs községekben a magyar családokat kitelepítették a házaikból, és csendőri kíséret mellett átkísérték őket Magyarországra. Faragó Ferenc református lelkész mártírja a falunak, őt 1944 őszén meggyilkolták a partizánok, Hájek János 1966-tól 1997-ig – a délszláv háború idején – a drávaszögi eklézsiák lelkészeként működött.

A Mons Aureus, az Aranyhegy látványa elragadta Kő és Karancs monográfiáinak íróját, Lábadi Károlyt, amikor így fogalmazott: „Ősszel – mert errefelé az évszakok közül ez a legszebb –, amikor aranyba öltözik a hegy, amikor uralkodó lesz az aranylás, a színek közül az okkerok, rozsdavörösek között úgy áll ez a templom fehérben, akár a beöltözött menyasszony.” Az olvasó pedig egyszerre örül és sajnálja, hogy nemigen van már templomtorony a Drávaszögben, amely a szerző negyvennél is több kötetének valamelyikében ne lelte volna meg monografikus rangját és történelmi értékének összefoglalását.