2024. március 29., péntek

Bővül Pataiék kertészete

A magyarittabéi termelő egy kétezer négyzetméteres épületet szeretne építeni

A bánáti kertészek nem panaszkodnak a tavalyi terméshozamokra, a túltermelés azonban gondot okozott a kertészáru értékesítésében. Vagyis, jó volt a termés, de alacsonyak voltak az árak. A járványhelyzetben nehéz megjósolni az idei kilátásokat, ennek ellenére a kertészek bizakodóan tekintenek az előttünk álló évre. A magyarittabéi Patai Attila például új hűtőház és munkacsarnok építését tervezi.

Pataiék családi kertészetében januárban is gőzerővel folyt a munka. Nyolcvan hektár földterületen tavaly mintegy 2500 tonnányi kertészáru termett. Ebből 2000 tonna sárgarépa volt.

– Kora tavasszal a járványhelyzet beleszólt az értékesítésbe. Majdnem kizárólag a hazai piacra szorultunk. Közben a sárgarépából túltermelés volt. Amikor pedig a piac beszűkül, akkor visszaesnek az terményárak. A kivitel nem ment, az árak pedig szépen csúsztak lefelé. Így haszonra nem nagyon lehetett számítani. Ennek ellenére az árut a múlt év végére el tudtuk adni. A múlt évi termelésnek körülbelül 20 százaléka most is még kint van a határban. Ezek főleg olyan kultúrák, amik átélik a hideg telet. Sárgarépából nagyon kevés maradt kint, szerencsére le tudtuk takarni, és most még a kiszedésre vár. Van még kint petrezselyem és pasternák, ezek azok a termények, amik ilyenkor is kint tudnak maradni a földön – mondta Patai Attila.

A családi kertészet több mint húsz éve létezik. Folyamatosan fejlődtek és jelenleg a Lidl áruházláncnak a beszállítói. Oda pedig jó minőségű és folyamatosan kellő mennyiségű árut kell szállítani.

– A mostani kapacitásunk, ami a csomagolási részlegre szükséges gépeket illeti, most kicsi. A Prosperitati Alapítványnak hála, hogy kiírta ezt a nagy pályázati kört, most ez a helyzet megváltozik. Ez nagyon jó alkalom arra, hogy ezeket az úgymond álmokat már valóra is váltsuk – mondta a kertész.

Patai Attila: Régi álmunkat szeretnénk megvalósítani  (Kecskés István felvétele)

Patai Attila: Régi álmunkat szeretnénk megvalósítani (Kecskés István felvétele)

Az elképzelések szerint egy kétezer négyzetméternyi épületben helyet kap a hűtőház, valamint a gépsorok, a mosó-, csomagoló és a pakolórész.

Mivel az áruházláncnak csak első osztályú árura van szüksége, így a másod- és harmadosztályú termék jelenleg nem talál piacot. Pataiék kertészetében szeretnének erre is megoldást találni, vagyis, hogy ezt az árut át tudják úgymond önteni az első osztálynak a kategóriájába. Vagyis valamilyen úton-módon, feldolgozni, szárítással vagy lé formájában értékesíteni. Remélhetőleg a 2021-es év sokkal jobb lesz, és ha megoldódik a másodosztályú és harmadosztályú árunak az értékesítése is, már sokkal nagyobb haszonnal dolgozhat a kertészet. Közben abban is reménykednek, hogy újra megnyílnak a határok.

– Románia az első piaci lehetőségünk, és minden áron vissza szeretnénk jutni erre a piacra. Igaz, hogy jelenleg a helyzet ezt még nem engedi. Vannak kivitelek most is, de sokkal kisebb tételekben, mint idáig. De gondolom, hogy hamarosan megoldódik ez a járványhelyzet is – mondta Patai Attila.

A beruházás egyben munkalehetőséget is jelent az ezer lakosú bánáti faluban. Pataiék kertészetében jelenleg is mintegy hatvanan dolgoznak. Nem túlzás azt mondani, hogy ők foglalkoztatnak a legtöbb munkást Magyarittabén.