2024. április 26., péntek

(Szerteszét) Szerelem...

Miután kiderült, hogy az égben írt szerelmem inkább csak egy alagsorban, filctollal összebarmolt gyerekes szerelmeslevél volt, és a barátnőm lapátra tett egy néhány éves kapcsolatot követően, mondhatni, minden Valentin-napot keserűséggel és irigységgel éltem meg, az első pár évben, szólóban.

Pláne annak a tudatában (ha emlékezetem nem csal már/még), hogy azt hiszen, a legutolsó randevúnk is pont a szerelmesek napjára tehető.

Megjegyzem, nem azért teregettem ki a magánéleti szennyest, hogy rokonszenvet, vagy sajnálatot ébresszek, csupán azért, hogy némi kontextust kapjon ez a rövid eszmefuttatás is.

Végül is, amikor az ember egymaga van a szerelmesek napján, végre megengedhetni magának azt a luxust, hogy picit magával törődik. Persze, rengeteg ember ezt csinálja akkor is, ha kapcsolatban él, viszont, az egyedüllét kiváló alkalmat ad arra, hogy picit jobban magunkba mélyedve vessünk számot önmagunk viselkedési mintáiról egy kapcsolatban, kapunk egy lehetőséget, hogy esetleg felidézzük múltbéli hibáinkat, tanuljunk belőlük, és lehetőséget kapunk arra is, hogy dolgozzunk rossz szokásaink kiiktatásán, amelyek veszélybe sodorták szerelmi viszonyainkat a múltban, hogy azok a jövőben többé ne okozzanak problémát.

Az egyedüllét azonban másra is ad kiváló lehetőséget: a megfigyelésre. Szerencsére (vagy bánatunkra) a közösségi oldalak minden „online” ismerősünk életét egy kirakattá változtatták, ahol könnyűszerrel megtudhatjuk, hogy ki hány régimódi kifejezést ismer, a személyisége alapján milyen autó, illetve sminkkészlet illik hozzá, milyen fajta kutya vagy macska lenne belőle, valamint, újabban azt is tudjuk, hogy ismerőseink között van legalább egy virológus, aki tudja, hogy melyik védőoltás miféle visszafordíthatatlan elváltozást okoz, ám azt már elfelejtette, hogy a múlt idő jele a magyar nyelvben – bizonyos esetekben – a kettőzött „t” is lehet.

Ugyanezen a digitális felületen az ember arra is rájön, hogy a szerelem is két síkon zajlik a mai világban, valamint arra, hogy sok esetben egy viszony online reprezentációja több figyelmet és munkát kap, mint maga a valódi kapcsolat.

Szinte mindenki látta már az ásó, kapa, nagyharang online példákat, ahol fiatal (sokszor már idősebb) párok is egymásba borulva pózolnak a kamera lencséje előtt, a feltöltött képet pedig sokszor egy „csaxólok-féle” online idézet-förmedvény díszít, amelynek körülbelül annyi irodalmi (és szemantikai értéke is van), mint szüleink fizetésének a kilencvenes években.

Sajnos, az ilyen nagy lángon égő szerelmek elég gyorsan kialusznak, aztán pedig rosszabbik esetben, akarva-akaratlanul, még a viszonyt követő hadakozást is végig lehet/kell kísérni, mert az is az interneten kap helyet.

Persze, mindenkinek szíve joga, hogy mit tölt fel a világhálóra, hogy hol és mennyire vall szerelmet párjának, ámde egy ilyen komoly és szép emberi érzést szinte bűn hatásvadászatra és a népszerűségi index növelésére használni, legalábbis szerény személyem szerint.

A barátaim között szerencsére sokan akadnak olyanok, akik már párjaikkal több mint egy évtizedet jártak mielőtt összeházasodtak volna, vagy már évek óta szinte úgy élnek, mint a házasok. Ez segít lelket tartani bennem is, megerősít abban, hogy nem vált azért a szerelem és a szeretet teljesen olcsó árucikkeké, amelyet a „vásárlási láz” végén csupán sértő megjegyzésekre vagyunk képesek visszaváltani. Olyan megjegyzésekre mellesleg, amelyek sokkal többet árulnak el rólunk, mint arról, akinek címeztük őket.

Azonban az igaz, „offline” szerelem és a szeretet intézménye sem egy kéjutazás. Ezt a legjobban a komaasszonyom magyarázta el egyszer, amikor kettesben pont ezeket a témákat feszegettük.

– Tudod, a szerelem nem az, amikor reggelivel vár az ágyban, hanem amikor ő is tudja és te is, hogy azt az ócska polcot lehetetlen felszegelni a falra, de megteszi, mert megkérted rá. Ha kell, negyedszerre is nekimegy, szidja az összes szöget, a polcot, a falat, de hozzád egy rossz szava sincs. Ugyanúgy, a szerelem nem az, amikor reggel megigazítod a nyakkendőjét munkába menet előtt, vagy hogy a kedvenc ételével várod haza. A szerelem az, amikor egy rossz szó nélkül szereled le a párodról a ruhaszárítót, mert ő egy másik dimenzióba teleportálva ért haza az osztálytalálkozóról, és mással már nem volt ereje betakarózni. Na, ez a szerelem – magyarázta.

Igaza van. Nem képek, „like”-ok, gratulációs hozzászólások és gondtalan hétköznapok egymásutánja a szerelem, hanem kemény munka. Kommunikáció, áldozathozatal, tolerancia és akarat.

De, ahogy mondani szokás, mindenért meg kell szenvedni, ami ér valamit ebben a szerencsétlen világban, szóval, a szerelem miért lenne kivétel?