2024. április 16., kedd

Navalnij - Flashmob-sorozattal tiltakoztak az elítélt politikus támogatói

A szeretet erősebb az erőszaknál mottóval flashmob-sorozatot tartottak vasárnap este Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatói Oroszországban.

A részvevők a lakóházak udvarában vagy az utcán összegyűlve mobiltelefonjaikkal vagy gyertyával világítottak, gyakran Bálint-napi szívet formálva, a csendes demonstrációról készült felvételeket pedig megosztották a világhálón.

Moszkvai idő szerint késő estig az ellenzéki sajtó sem számolt be hatósági fellépésről. A részvevők és a helyszínek számáról nem hangzott el tájékoztatás.

Nappal Moszkva és Szentpétervár belvárosában nők alkottak élőláncot kifejezve szolidaritásukat az elítélt politikus feleségével, Julija Navalnajával és a női politikai foglyokkal. A fővárosban az egymásnak ellentmondó beszámolók szerint mintegy 100-250 tüntető gyűlt össze és egyebek között A szerelem erősebb félelemnél és a Szabadságot a politikai bebörtönzötteknek jelszót skandálta.

A moszkvai Sztarij Arbaton megtartott tüntetést két Kreml-párti ellentüntető próbálta megzavarni. Rendőri jelenlét a helyszínen készült videókon nem látszott, beszámolók ilyenről nem tettek említést.

Kazanyban több száz ember ment el tiltakozni a politikai üldöztetés ellen és az őrizetbe vételek ellen a Parnasz, a Jabloko és a Balodali Front szervezésében. Ez volt az első tüntetés, amelyet a Covid-19-járvány kezdete óta a hatóságok engedélyeztek Oroszországban.

A szervezők kétszáz részvevős megmozdulásra kértek engedélyt, de az eseményen ennél többen jelentek meg. A hatóság által a tüntetés számára fenntartott területen egyszerre mintegy 100-150-en tartózkodtak.

A vasárnapi akciókat megelőzően a főügyészség, a belügyminisztérium és a Nyomozó Bizottság (SZK) is közleményt tett közzé, amelyben óvott a tömeges rendbontástól és a tömegrendezvényektől.

Navalnijt január 17-én vették őrizetbe a moszkvai repülőtéren, amikor hazatért németországi gyógykezeléséről, amit azért kapott mert több nyugati laboratórium szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték. Egy bíróság február 2-án letöltendőre változtatta a politikusnak úgynevezett Yves Rocher-ügyben hozott felfüggesztett szabadságvesztését azon a címen, hogy megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. Navalnij védelme az ítéletet megfellebbezte, a tárgyalást péntekre tűzték ki.

A politikus támogatására január 23-án és 31-én és február 2-án Oroszország több városában tüntettek. A megmozdulások részvevői közül több mint 11 ezer ember őrizetbe vettek.