2024. április 19., péntek

Elindult a magyar állam repülőgépe az első kínai vakcinaszállítmányért

Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalán közzétett videóban.

Közlése szerint a pekingi érkezést követően 550 ezer adagnyi vakcinát pakolnak a gépre, amely várhatóan kedden délben érkezik vissza Magyarországra. Ez a vakcinamennyiség 225 ezer ember beoltásához elegendő.

Menczer Tamás hangoztatta: ez az a vakcina, amelyet a világban már több mint 30 millió ember megkapott. Körülbelül 500 ezren kapták meg Szerbiában, köztük sok vajdasági magyar – emelte ki. Emlékeztetett arra is, hogy a vakcina dokumentációját és gyártóhelyét a magyar szakemberek megvizsgálták. Az érkezést követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai az ilyenkor még szokásos vizsgálatokat elvégzik, és ha mindent rendben találnak, megkezdődhet az oltás.

A kínai vakcinával jelentősen gyorsíthatunk az oltási ütemterven. Minden élet és minden munkahely számít – hangsúlyozta Menczer Tamás.